App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

19 év rajzaiból nyílt kiállítás

2024. január 11. (csütörtök)
Gyerekrajzokból nyitott kiállítást a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület. A szervezet 19 év után költözik új helyre, és a raktár kipakolása után kerültek a kezükbe az elmúlt évek pályázataira beérkezett művek. A madarak és fák napjához kapcsolódó alkotásokból sokszínű tárlat állt össze. Békára vadászó gólyák, fákon fészkelő madarak és az erdő ezer arca elevenedik meg a gyerekek rajzain. A Csány-Szendrey iskola aulájában 71 alkotást állítottak ki. Az általános iskolások munkái mellett óvodások művei is helyet kaptak. Ezeken érdemes megfigyelni a különböző technikák használatát. A madarak és fák napjára beérkezett rajzokat megőrizték, és most be is mutatják az érdeklődőknek. „Ahhoz túl értékesek, és a természethez való viszonyulásukról szól a gyermekeknek, hogy ezek csak úgy egy íróasztal fiókjában maradjanak meg. Sok évnek az összegyűjtött munkái, a madarak és a fák világnapjára érkeztek be a Keszthelyi Környezetvédő Egyesülethez. Sok éven át a díjazások után egyik fiókról a másikra tevődtek. Amikor én ezeket megláttam, akkor mindenképpen éreztem és tudtam, hogy túl értékesek ahhoz, hogy ezek csak úgy nekünk legyenek meg, hogy ezt meg kell mutatni.” - mondta Péntek Tímea, a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület tagja. Az egyesület a Csány-Szendrey iskolában bérelt egy helyiséget 19 éven át. Itt tárolták a különböző eszközeiket, felvilágosító kiadványaikat, és összejöveteleket is tartottak. Most azonban az iskolának szüksége van a helyiségre, ezért kellett kiköltözniük. Mivel nagyon jó a kapcsolat az intézménnyel, ezért döntöttek úgy, hogy búcsúzóul itt rendezik meg a gyerekrajz kiállítást. A csaknem két évtized alatt az egyesület nemcsak városszerte, hanem a Csány-Szendrey iskolában is aktívan tevékenykedett. „Nagyon sok olyan esemény volt, amit az iskola diákjaival, tanáraival együtt bonyolítottunk. Nemcsak faültetések, virágültetés, udvarrendezés, hanem a Csókakői-pataknak a tisztítása. Nagyon sok fával gyarapítottuk mi is az iskola udvarát, fenyőfával, kőrissel és egyebekkel. Terveztünk zöld homlokzatot az iskola homlokzatára, a zöld suliudvarok pályázat keretében készült az udvaron sok minden, ami az itteni gyerekek ötletei alapján valósult meg.” - emelte ki Forstner Anna, a Keszthelyi Környezetvédő Egyesület elnöke. Az egyesület továbbra sem szakad el a Csány-Szendrey iskolától. A jövőben ugyanis a belvárosi tagintézményben bérelnek egy helyiséget, amelyet a GESZ bocsátott a szervezet rendelkezésére. A gyermekrajzokból készült tárlatot egy hétig láthatják az érdeklődők a Fodor utcai épület aulájában. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek