App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

356 laptopot kaptak a keszthelyi diákok

2024. május 24. (péntek)
Laptopokat kaptak a Vajda János Gimnázium diákjai. Az intézményben ezúttal a kilencedikes tanulók igényelhették a hordozható számítógépeket. A magyar kormány 2022-ben indította el a programot, amelynek keretében országszerte már 55 ezer iskola több mint félmillió diákja kapott laptopot. Névre szólóan, a diákok szüleinek adták át a laptopokat az iskolában. A számítógépek mellé egér és táska is járt. A Vajdában a hetedik és a tizedik évfolyam már az ősszel megkapta a laptopokat, most pedig 70 kilencedikes diáknak osztották ki azokat. További 55 számítógép intézményi használatban marad. „Gyakorlatilag nagyon komoly digitális átállás előtt van az ország, így maga az oktatásügy is. A tanulók jelentős részben használják már ezeket az eszközöket az órán, illetve az otthoni használatuk nagyon fontos, hiszen ez segíti az egyéni tanulási utak megvalósítását.” - tájékoztatott Varga Sz. Gábor, a Vajda János Gimnázium igazgatója. Az eszközöket az önkormányzat fenntartásában lévő általános- és középiskolák tanulói igényelhették. A gépeket a diákok a projekt időtartama alatt, illetve addig, amíg tanulói jogviszonyban állnak az adott intézménnyel, ingyenesen használhatják. Keszthelyen már több száz laptopot osztottak szét a nebulók között. „Ez elsősorban a hátrányosabb helyzetűeken segít. 353 laptop érkezik most ennek az akciónak a keretében Keszthelyre, ebből 125-öt kap a Vajda, a többit pedig a Csány-Szendrey, az Egry és a Zöldmező utcai iskola. Országosan általában a 90%-a jut a diákoknak, a többi az oktatásra azért, hogy mind az oktatást közvetlenül az intézményben, mind pedig az otthoni munkát is segítse.” - emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere. A laptop nagy segítség a diákoknak, hiszen az elmúlt években több mint 200 okostankönyvet fejlesztettek, a nemzeti köznevelési portálon pedig 200 ezer tartalmat tettek elérhetővé. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek