App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

80 diák vett részt a Felfénylő szavakon

2024. március 1. (péntek)
Három vármegyéből 80 tanuló nevezett a 26. Felfénylő szavak szavalóversenyre. A regionális megmérettetésen magyar költők tollából származó verseket hallgathatott meg a zsűri és az érdeklődők. Az eseménynek évek óta az a legfőbb célja, hogy bemutatkozhassanak a sajátos nevelési igénylű fiatalok, és, hogy megmutathassák tehetségüket. Kányádi Sándor, Várnai Zseni, Mentovics Éva vagy éppen Petőfi Sándor egy-egy költeménye csendült fel a 26. Felfénylő szavak szavalóversenyen. A diákok minden évben nagyon készülnek a megmérettetésre, melyen számos új költeménnyel ismerkedhetnek meg a résztvevők. Három vármegyéből, előválogatóról is érkeztek tanulók. „Volt február 7-én volt egy verseny és akkor. És akkor így továbbjutottam.” - osztotta meg Bán Imre. Természetesen a helyi diákok is megmérették magukat a versenyen. A keszthelyi pedagógusok is sokszor készítik fel a tanulókat, akik szép eredményeket érnek el. Szavalni ugyanis nagyon szeretnek a fiatalok. „Régóta szeretek szavalóversenyre járni és azért választottam ezt a Mentovics Éva: Tiszta szívvel verset, mert tiszta szívvel szeretünk mindenkit.” - mondta el Pongrácz Levente Máté. A zsűrinek ezúttal sem volt könnyű dolga, 80 diákot hallgattak végig. Tapasztalatuk az, hogy évről évre ügyesebbek a fiatalok, akik szívvel-lélekkel készülnek erre a programra. „A költők ők maguk és ők ezt nekünk el akarják mondani ezeket a gondolatokat. Hogy mi életünk boldogabb legyen. Ez, ami nekem a legnagyobb élményt jelenti és az ő fejlődésüket is. Mert önmagukat is meg kell, hogy haladják a felkészülés során. És mindenki a saját maga szintjét haladja meg. Szinte nem is lehet összehasonlítani őket, mindenkit saját magához kellene hasonlítani.” - fogalmazott Dr. Csider Sándor zsűritag. A Felfénylő szavak szavalóversenyt 26. alkalommal szervezték meg a Zöldmező Utcai Általános Iskolában. A megmérettetésnek nem a versengés a célja, hanem az, hogy teret engedjenek a fiataloknak a szereplésre. „Én úgy gondolom, hogy minden gyermek számára meg kell tanulni azt, hogy el tudja mondani saját gondolatait és ehhez mintát ad a vers. És az, hogy ők azt megtanulják és azzal aztán kiállnak és megtanulják vele együtt azokat a viselkedési formákat, amely aztán a társadalmi beilleszkedésnél hasznukra válik, ehhez ez mind hozzájárul.” - véli Krasznai Tamásné, a Zöldmező Utcai Általános Iskola és EGYMI intézményvezetője. Minden résztvevő ajándékban részesült. Manninger Jenő polgármester jóvoltából minden gyermek csokoládét kaphatott a versmondás után. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek