App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

A múzsák hegyén a legjobbakat ünnepeltük

2024. április 29. (hétfő)
A Keszthelyen kétévente megrendezett kulturális megmérettetést összefoglaló eseményen a legjobbak legjobbjai álltak a színpadra és a dobogóra. A keszthelyi fiatalok is szép számmal képviseltették magukat, a vers- és prózamondó kategória fődíja a városban maradt. Galambos Péter nyerte meg a vers- és prózamondó kategóriát, felkészítője Szabó Edit volt. A Vajda János Gimnázium tanulója vehette át Keszthely Város Polgármesterének különdíját is. A 18 éves csillag a helikoni fellépését egyedinek és megismételhetetlennek élte meg. „A Helikonnak az a különlegessége, hogy nem arról van szó – legalábbis az én tudomásom szerint – hogy az ember szépen beszél, hanem inkább, ahogy a szöveget előadja, úgy mint a sajátját. Nem igazán mondanám, hogy ennek a versenynek elődei lennének, de különböző szép beszédért, és ehhez kapcsolatos versenyeken voltam. Nem sokon, de nagyon jó tapasztalat mindegyik.” Keszthely még egy fődíjjal gazdagodott Merics Edit révén. A Vajda János Gimnázium szaxofonosa megosztva kapta meg az elismerést a komolyzene hangszerszóló kategóriában. Felkészítője Felföldi Gábor volt. Az idei Helikoni Ünnepségeken is nagy erőkkel dolgozott mindenki, hogy gördülékenyen haladhasson a verseny. A szervezők köszönetüket fejezték ki a kategóriafelelősöknek, a zsűrinek és a felkészítő tanároknak is. „Mi, szervezők ezt is be kell valljam, hogy mi csak ezt az egy oldalát látjuk ennek a folyamatnak, ugyanis mi, körülbelül annyi idő alatt, amíg ti felkészültök ezekre a produkciókra, mi ugyanannyi időt töltünk a szervezéssel, és izgulunk, hogy mi fog sikerülni, vagy mi nem fog sikerülni. Amit már az elején tudtunk, és amiért nagyon nagy köszönetet kell mondjunk, ez Keszthely Város Önkormányzata, hogy idén is támogatta és segítette ennek a rendezvénynek a létrejöttét.” nyilatkozta Stadler Tímea Kinga, a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. A zsűri végül 108 arany-, 96 ezüst- és 85 bronzminősítést ítélt oda. A 20 fődíj mellett 40 különdíjjal ismerték el a diákokat. Simon Edit keramikus, fazekas népi iparművész plakettje mellett ajándékcsomagokkal, tárgyi felajánlásokkal, fellépési lehetőséggel, fesztiválbérlettel és ajándékutalványokkal térhettek haza a díjazottak - köszönhetően a rendezvény támogatóinak. Gyetvai Alexandra,az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány elnöke szerint:  „Szeretett városunkban ez alatt a 3 nap alatt 7 helyszínen, összesen 21 kategóriában közel 2000 diák mutathatta meg tehetségét egymásnak, a zsűrinek, akik mind a saját művészeti águkban kimagasló szakembernek számítanak. A szervezők nevében nagy köszönettel tartozok a felkészítő tanároknak, az iskolák vezetőségének, és a szülőknek is, hogy lehetővé tették, hogy ennyi tehetséges diákot vendégül láthassunk.” Az alapítók tiszteletére a keszthelyi Szabolcs család az idei évtől dr. Szabolcs András-díjat adományozott a legtöbb arany minősítést szerzett intézménynek. Itt holtverseny alakult ki, így ezt a díjat a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium és a szintén pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium kapta.  (25mp.) A helikoni vándorserleget pedig idén is a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma kapta vehette át Manninger Jenő polgármestertől. Ezt minden évben az az intézmény viheti haza, mely az iskolák közti pontversenyben lett a legjobb. Pelikán Péter - Keszthelyi TV

Képek