App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Állami elismerést kapott Krupláné Nagy Ágnes és Szálinger Balázs

2024. március 22. (péntek)
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehetett át Krupláné Nagy Ágnes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Keszthelyi Csoportjának volt elnöke. Magyarország babérkoszorúja-díjjal jutalmazták Szálinger Balázs József Attila-díjas költő munkásságát. Az elismeréseket a nemzeti ünnep alkalmából adták át. Krupláné Nagy Ágnes ma is aktívan részt vesz Keszthely életében. Tagja a Nemzeti Körnek, amely számos eseményt szervez városszerte. Emellett a KÉSZ Keszthelyi Csoportjában is tevékenykedik. Az elismerésre az országos szervezet terjesztette fel. A kitüntetéssel több évtizedes pedagógusi munkáját, a határon túli magyarok segítésében való közreműködését és a civil szervezetekben vállalt tevékenységét ismerték el. „Most már elhiszem, hogy tényleg én kaptam. Csodálatos körülmények között, nagyon jó érzés volt, és nagyon büszke voltam. Én mindig büszke voltam, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének akár csak tagja is lehetek, mert egy csodálatos egyesület. Olyan értékeket közvetít, és olyan színvonalas a programunk is, hogy mindig büszke voltam rá. Az, hogy 20 év után ők úgy gondolták, hogy jutalmat érdemel, ez mindenképpen csodálatos, mert nem gondoltam volna soha, hogy ezért jutalom jár.” - emelte ki Krupláné Nagy Ágnes, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa. Szálinger Balázs Keszthelyről indult, és néhány erdélyi, majd budapesti kitérő után három éve visszatért szülővárosába. Az elmúlt években több kötetet is megjelent, Becsvölgye című drámáját pedig műsorra tűzte a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A darabot a keszthelyiek is láthatják április elején. Szálinger többek között József Attila-díjat és Baumgartner-emlékjutalmat is átvehetett korábban, most Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki. „Nagyon megtisztelő, meg meglepő is volt, meg azért számítottam is rá egy kicsit, de meglepőbb volt. Egy nagyon érdekes élethelyzetben talált meg, úgyhogy a sors küldte, és nagy tisztelettel elfogadtam.” - tájékoztatott Szálinger Balázs Magyarország Babérkoszorúja díjas költő. A két elismerés nem csak a kitüntetetteknek, hanem Keszthelynek is nagy büszkeség. A díjakat Budapesten, a Kármelita Rendházban adták át március 15-e alkalmából. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek