App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Átadták a Szent Gellért-díjakat

2024. október 3. (csütörtök)
Szent Mihály–napi búcsún Szent Gellért püspökre emlékeznek, aki a krisztusi igazságot vállalta. Akinek tanításai, nevelései –miszerint a jó dolgok előtérbe helyezése, azok kialakítása- azonosak a pedagógus hivatással. Ezen elvek mentén alapította a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a katolikus közoktatásban kiemelkedő munkát végzők elismerésére a Szent Gellért-díjat. A díjat három térségi oktató is megkapta ebben az évben. Az első szent vértanúra, Szent Gellértre emlékeztek Veszprémben ünnepi szentmisével.  Udvardy György ünnepi gondolataiban kiemelte, hogy Szent Gellért püspök vállalta azt az igazságot, ami Krisztusban van, ami képes lefejteni népről  a rossz szokásokat és képes a jókat kialakítani. A krisztusi embert tárta népünk elé és a szabadságra nevelt. Ez a pedagógusi létnek is az alapja. A szentmisét követően került sor Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Gellért-díjak átadására.  Az elismerésben azok részesülhetnek, akik pedagógusként Szent Gellért tanait követve oktatnak, tevékenykednek pályájukon. Arany minősítésű díjat vehetett át a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda két dolgozója., Tormáné Taál Ildikó és László Szilvia. továbbá a Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola oktatója Kiss Gábor. A keszthelyi Ranolder iskolában két kitüntetett húsz éve dolgozik.Tormáné Taál Ildikó gazdasági igazgatója az intézménynek. Családi és hitélete is példaként állhat mindenki előtt . Kitartóan és precízen végzi munkáját. Írták róla a laudációban. A pénzügyekben, paragrafusokban jártas szakember nagyon örült az elismerésnek."Voltak előjelek. Gazdasági vezetőként tulajdonképpen minden keresztül fut a kezemen. A levelezést látom és gyanús volt,hogy Szent Gellért-díjra tudtommal nem küldtünk be semmiféle javaslatot, s innem már sejtettem, hogy lehet, hogy talán én kerülök be a kitüntetettek közé. Milyen érzés volt? Hát rendkívül jó."- mondta el Tormáné Taál Ildikó. László Szilvia okleveles hittatanár, fejlesztőpedagógus. Az oktatás mellett aktívan szervezi a Szent Család-járást, az iskolai keresztutakat, és szerepet vállal az elsőáldozók felkészítésében is –állt a méltatásában."Húsz éve tanítok a Ranolder iskolában, de a hitoktatói munkámat már jóval korábban kezdtem.33. éve hitoktatok az idén. Számomra további alázatos munkára kötelez. Nagyon jó érzés volt, hogy az érsekség megtisztelt és az iskola vezetés, hogy megkaptam ezt a díjat."-nyilatkozott László Szilvia. A búcsúünnepen a Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola oktatója Kiss Gábor. Német nyelvet, hit- és erkölcstant tanít. Azt mondja, hogy az elismerés egyúttal feladat is. Továbbra is példaként élni azokkal az adottságokkal amiket a Istentől kapott."Hittel élni, hitben élni szerintem nagyon sokat hozzátehet az ember életéhez. Az, hogy én sosem vagyok egyedül. Mindig van egy társam akihez fordulhatok, hogy ezt az egész életutat járhatom az Istennel ez egy hatalmas kegyelem. De ettől függetlenül nem gondolom magam rendkívüli embernek vagy ettől különlegesebbnek."- mondta Kiss Gábor. 2024-ben  a Szent Gellért-díjat díjat összesen 25 -en vehették át a főszékesegyházban tartott szentmisét követően. Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

Képek