App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Augusztus 3-án lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató

2024. március 26. (kedd)
Ismét Keszthelyre érkezik a Fülesbagoly Tehetségkutató augusztus 3-án. A Zenepavilonnál második éve adnak lehetőséget a bemutatkozásra az induló magyar könnyűzenei együtteseknek. Manninger Jenő, Keszthely polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, a szervezőkkel közösen létrehozták a Keszthely Zenei Díjat. 2023-ban szervezték meg először Keszthelyen a Fülesbagoly Tehetségkutató döntőjét. A megmérettetésen az előbírálaton kiválasztott 10 csapat lépett színpadra, akiket szakmai zsűri értékelt. Az együttesek negyedórás minikoncertet adhattak, az ítészek pedig azonnal értékelték a produkciót. A tehetségkutató 8 évvel ezelőtt indult útjára Martonvásárról. A szervezők azonban szerették volna a Balaton-partot is bekapcsolni a mára már fesztivállá nőtt programba, így esett a választás Keszthelyre. „Fontos volt, hogy ebben a térségben is legyen tehetségkutató. Az Öröm a zene rendszerében szervezzük meg ezt a tehetségkutatót. Az is fontos volt, hogy ha már ebben a térségben, akkor Balaton-part lehessen, és lényegében a különböző szűrők alapján Keszthelyre esett a választás. 2022 novemberében kopogtattam be polgármester úrhoz, hogy szeretnénk itt is szervezni egy könnyűzenei versenyt.” - tájékoztatott Nagy Szabolcs, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnöke. Manninger Jenő a tehetségkutató sajtótájékoztatóján elmondta, nem volt kérdés, hogy Keszthely helyet ad ennek a programnak. Az idei évtől még szorosabbra fűzik az együttműködést, ennek köszönhetően megalapították a Keszthely Zenei Díjat. Ezt is a rangos szakmai zsűri ítéli oda az egyik csapatnak. Keszthely első írásos emléke 777 éves, ezért Regős Ábel kétszeres Magyar Klipszemle-díjas rendező 777 ezer forint értékben klipet készít az elismerésben részesülő együttesnek. A tehetségkutató a város kiemelt programja. „Keszthely így a rangos települések sorába emelkedik fel, és ez is egy lehetőség. Ráadásul igen népszerű dologról van szó, hiszen ez egy könnyűzenei tehetségkutató rendezvénysorozat, ami országos tévében jelenik meg, és négy városban rendezik meg ezeket, és az egyik Keszthely. Keszthelyen különösen az, hogy nyáron lesz, augusztus harmadikán, ez nagyon fontos, és egy egész nap tulajdonképpen kiváló kezdő, de tehetséges zenekarokat hallgathatunk.” - emelte ki Manninger Jenő, Keszthely polgármestere. A tehetségkutató legjobb zenekarai számos nyereménnyel gazdagodnak: 10 fesztiválon – a többi között a Szigeten, a Művészetek Völgyében és a KeszthelyFesten - kapnak fellépési lehetőséget, emellett stúdiózás és grafikai tervezés is szerepel a nyeremények között. A produkciókat a magyar zeneipar neves szaktekintélyei zsűrizik. A jelentkezés mind a négy versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek