App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Az élmény a legfontosabb a táborozóknak

2024. július 26. (péntek)
Színes programokon vehetnek részt a GESZ nyári táborának résztvevői. A fiatalokat számos helyre viszik el, melyeken a kikapcsolódás mellett az élménypedagógiai is része az életüknek. A tábor sikeréhez több helyi szervezet is hozzájárul. A kerékpáros és a gyalogos közlekedés alapjairól hallhattak a fiatalok a Keszthelyi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadójától. Szó esett arról, hogy a kerékpárokon előre fehér, hátra pedig piros fényű lámpát kell használni, a divatos lila, zöld és rózsaszínűeket nem szabad. Felfrissítették a tudást arról is, hogy mikor, kinek van elsőbbsége, hogy kell átkelni az úttesten, illetve, hogy a gyalogátkelőhelyek előtt le kell szállni a bicikliről és át kell azt tolni. A KRESZ ismeretek után a rendőrség akadálypályáján róhatták a köröket a fiatalok. Egész héten izgalmas programokon vehettek részt. Egyebek közt strandoltak és lovagoltak is. „Élvezem igazából. Sok barátot is szereztem ez idő alatt, tök jól el tudunk velünk beszélgetni, csomószor van szabadidő. És igen, nekem tetszik.” - mondta el Vigh András táborozó. A GESZ tábor programjaiért a Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ a felelős. A gyermekek idén is rengeteg változatos eseményen vehetnek részt. A rendőrök mellett a védőnők, a Máltai Szeretetszolgálat és az Egészségfejlesztési Iroda is előadásokkal színesíti a palettát. A gyermekek a Keszthelyi Televíziónál is voltak látogatóban. „Igyekszünk rengeteg olyan programot megvalósítani a GESZ-szel együttműködve, amivel minél többször elhagyhatják a tábort. Tehát eljövünk ide a játszótérre, eljövünk olyan közösségi terekre, amit minél jobban kell, hogy megismerjenek a fiatalok. Hiszen nem csak a telefonon van élet, hanem máshol is. És ezért nagyon fontos az, hogy amikor ők közlekednek, vagy közösségbe járnak, akkor minél több tapasztalattal rendelkezzenek és fel legyenek készítve arra, ami majd várja őket.” - fogalmazott Jakabfi László a Keszthelyi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője. A szervezeteknek, intézményeknek fontos, hogy olyan élményt, ismereteket és kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak a fiataloknak, melyek meghatározóak lehetnek a későbbiekben is nekik. Ezért is szerveztek több olyan eseményt, melyek a tábor falain kívül találhatóak. Az intézményvezető hozzátette, idén új érdekesség is szerepel a programban. „A nyár elején mindig összeállítjuk a programot, amiben természetesen vannak változások. És idén jött egy olyan alulról jövő kezdeményezés, hogy olyan hagyományőrző foglalkozás lesz, sportvetélkedővel, amivel éppen most a pozsonyi csatáról fognak majd megemlékezni a fiatalok. És egy interaktív vetélkedő keretében nagyon sok mindent tudhatnak meg a régi hagyományainkról, harcászatunkról, népi dolgainkról, népi játékokról, egyéb más dolgainkról.” A táborban a kortárs segítők is részt vesznek. A fiatalok kikapcsolódása augusztus 9-ig tart. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek