App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Az őszi közlekedés veszélyeire hívják fel a figyelmet

2024. október 11. (péntek)
Az őszi időjárás miatt javasolt lassabban és óvatosabban közlekedni. Az elmúlt időszakban többször voltak hidegebb, esős napok, ami miatt az aszfalt hőmérséklete is csökkent, így megnövekedhet a balesetveszély. A Keszthelyi Rendőrkapitányság is felhívja a figyelmet, hogy több tényező is nehezítheti a közlekedést. Érdemes már azon is elgondolkodni, hogy az autókra felkerüljenek a téli gumik. A hulló falevelek szép látványt nyújthatnak a természet szerelmeseinek, azonban a közlekedésben résztvevőknek okozhatnak gondot. Az úttesten, járdán lévő levelek csúszóssá válhatnak egy esős időszakot követően. A Keszthelyre jellemző vadgesztenyés részeken is nagyobb odafigyelés szükséges ilyenkor, ugyanis a csapadékos idő után a termés tulajdonságaiból adódóan habos lehet az aszfalt. A statisztikák szerint a legtöbb közúti baleset ebben az időszakban azért fordul elő, mert a sofőrök nem a megváltozott útviszonyoknak megfelelően vezetik a járműveiket. A balesetek megelőzése céljából a rendőrség is figyelmeztet. „Megjelennek a hajnali ködök, párák. És a párás ködös időben a látási viszonyok romlanak, sokkal könnyebben egymásra tudnak csúszni a gépjárművek, ezt is vegyük figyelembe. Ilyenkor követési távolságot illő tartani.” - emelte ki Dongó Norbert rendőr főtörzsőrmester, a Keszthelyi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója. A szélvédők is könnyebben bepárásodnak ebben az időszakban. Fontos, hogy ne csak kis területet, hanem az ablakok teljes egészét töröljük le, hogy minél nagyobb felületen lássunk. A nappali menetfény használata sem javasolt, hiszen ilyenkor csak elől világítanak a lámpák, hátul nem, így rossz látási viszonyok között könnyen lehet ütközés belőle. Bár még nem csökkent az átlaghőmérséklet 7 fok alá, már érdemes elgondolkodni azon, hogy felkerüljenek az autókra a téli gumik. Az aszfalt ugyanis sokat hűlt az elmúlt időszak hideg, csapadékos időjárás miatt, így a nyári gumi tapadása romlik. ”Azt mondhatom, hogy már körülbelül egyforma, vesztenivaló nincs, hogyha felrakjuk a téli abroncsokat, ugyanis az aszfalt már lehűlt. A tapadás az nem a levegővel, hanem az aszfalttal történik, úgyhogy én mindenképp javaslom, hogy aki teheti, az már csináltassa meg a téli átállást.” - véli Cserép Ferenc  a Cserép Gumi Ker és Szerviz tulajdonosa. A hosszú távú előrejelzés szerint még maradhat a szokásoshoz képest enyhébb ősz, azonban csalóka lehet az időjárás, ezért is érdemes óvatosan és körültekintően közlekedni. A kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is figyelmet kell fordítaniuk a láthatóságra, így javasolt egyebek között hogy világosabb ruházatot viseljenek. Lakott területen kívül pedig kötelező a láthatósági mellény használata. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek