App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Balatoni Csillagösvény Zarándoklat

2024. július 11. (csütörtök)
A Balatoni Csillagösvény Zarándoklat idén 12. alkalommal indult missziós körútjára Böjte Csaba ferences atya vezetésével és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar ének-zenei szolgálatával. Az egyhetes zarándoklat egyik állomása Keszthely volt, ahol a szabadidős tevékenységet, strandolást követően a Karmelita Bazilikában tartott szentmisét Csaba testvér a kórus közreműködésével. Mezei András plébános köszöntötte a zsúfolásig megtelt templomban a Kis Szent Teréz plébánia nevében Böjte Csabát, aki a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe előtt érkezett a városba. Az árva és nehéz sorsú gyerekek nevelésével foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke missziós körútjának keszthelyi állomására a Boldogasszony Iskolanővérek vezette Kodály Zoltán Gyermekkarral érkezett. Ahogy ő fogalmazott, egy busznyi áldással jött a Balatonra. A ferences atya felidézte a misszió kezdeteit is."Ők akartak építeni, egy fészket rakni az énekkarnak. Nem volt pénzük, s én mondtam, hogy szívesen eljövök velük. Imádkozunk, énekelünk és dalból, jókedvből s imából rakjunk fészket a kórusnak. Tényleg a mise végén mindenütt az emberek jó szívvel adakoztak a kedves nővéreknek és ők abból meg is építették ezt az otthont és akkor belejöttünk ebbe a vándor misszióba. "- mondta Böjte Csaba ferences rendi szerzetes A zarándoklat lelki mottóját az apostoli szegénység képviselője, Assisi Szent Ferenc küldetése adta. Böjte Csaba a közösség elengedhetetlen jelenlétéről, annak erejéről beszélt prédikációjában is. Kitért arra is, hogy a közösség, amiben éljük az életünket, befolyásolja a jellemünket, szokásainkat, a hitünket. A közösségünk jegyeit hordjuk magunkon. Aki magányosan jár élete útján, az sebezhetőbb, védtelenebb,  gyengébb. Az egyház azoknak a közössége, akiket egy hit, egy reménység, egy Úr és egy Lélek köt egybe a szeretet kötelékével. Az atya azt is elmondta, hogy a közösség erejének bizonyítéka a Balatoni Csillagösvény Zarándoklat, ahol a segítő jobbot nyújtják az emberek. Azok az emberek, akik nélkül a missziós körút sem valósulhatott volna meg."Nagyon megfogott 18-20 évvel ezelőtt Csaba testvért hallottam beszélni és azt mondta, hogy „Jót tenni jó!”. S úgy gondoltam, hogy ez mindenkiből ki fogja hozni érdemes a gyerekek felé odafordulni, érdemes a hátrányos helyzetűeket támogatni és az elmúlt évtizedekben töretlen lelkesedéssel sikerül olyan támogatókat találni, akikkel ezt mindig meg tudtuk valósítani."- adott tájékoztatást a Dévai Szent Ferenc Alapítvány önkéntese, Csengei Ágota. A Magyar Örökség-díjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar tagjainak többsége nem járt Magyarországon, vannak azonban a csoportban olyanok is, akik évek óta visszatérők. Magyarországi útjuk során számos élményt gyűjtenek."Én nem mondok újdonságot, amikor kijelentem, hogy nekem a Balaton az egyik kedvencem utazásom a kórussal. Itt érzem azt, hogy elkezdődött a nyár igazán. Tényleg már nincs nekünk iskola. Felszabadultunk, meg én nagyon szeretek énekelni, úgyhogy mindig örömmel jövök ide.- mondta el Bakó Klaudia, a gyermekkar tagja. Böjte Csaba ferences szerzetes a gyermekkar ének-zenei szolgálatával tartott szentmiséken július 15-ig, naponta találkozik a katolikus hívekkel a Balatoni Csillagösvény Zarándoklaton. Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

Képek