App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

CooLibri - így hívják a könyvtár közösségi terét

2024. június 13. (csütörtök)
Elnevezték a könyvtár közösségi és ifjúsági terét. A bibliotéka névadó pályázatot hirdetett. Az volt a céljuk, hogy ezzel még közelebb hozzák az olvasókhoz a népszerű helyiséget. A tér elsősorban a fiatalok kedvence, de az idősebb korosztálynak is ajánlják. 18 pályázó 56 ötlete közül választottak. A csütörtöki ünnepséget Burucs Szabolcs muzsikája színesítette. 2020 júniusában adták át a Fejér György Városi Könyvtár ifjúsági oktatóterét. A bibliotéka 50 millió forintot nyert a beruházás megvalósítására. Ehhez az önkormányzat közel 6 millió forint többlettámogatást nyújtott. A 40 négyzetméteres épület oktatási és közösségi funkciókat lát el. „Ezt a teret mi, a kollégákkal már elneveztük, mindenki másnak és melyik, ami éppen eszünkbe jutott, azon a néven emlegettük. Úgy gondoltuk, hogy miután már berendeztük az ifjúsági teret, hogy legyen egy személyesebb neve, amit az olvasók maguk találnak ki és ezáltal jobban kötődnek majd ehhez a könyvtári térhez” - nyilatkozta Kocsondiné Eisenkorb György igazgatóhelyettes. A névadó pályázat kihirdetésén Burucs Szabolcs gitározott és énekelt. A helyiség előadások, rendhagyó tanórák és más programok helyszíneként is jól vizsgázott. Képregényeket, ifjúsági irodalmat és a népszerű vörös pöttyös könyveket kínálják itt az olvasóknak. Burucs Szabolcs szerint minden olvasni és kikapcsolódni vágyónak kiváló ez a hely: „Az a megoldás, hogy körbe üveg van és gyönyörű kilátás nyílik a kertre, meg ki is lehet menni egy kerti teraszhelyiségbe, csodálatos lehetőség. Bízom benne, hogy akár ilyen társasjátékos dolgokra, akár laza olvasásokra, beszélgetésekre ez egy kiváló tér lehet.”  A névadó felhívásra 18 pályázó küldött be ötleteket. Még Zalaegerszegről is jelentkeztek. A könyvtári dolgozókat is meglepte, hogy végül 56 névötlet érkezett hozzájuk. Minden pályázónak emléklappal köszönték meg a részvételt. Dr. Exner Veronika három ötlettel is pályázott, nagyon szereti a könyvtárat: „Rendszeres olvasója vagyok a könyvtárnak, igyekszem havonta egyszer eljönni és mindig maximális könyvszámot viszek, mert egyszerűen fantasztikus ez a gyűjtemény és nekem a kedvenc helyem a városban. Ezt a teret pedig azért tartom fantasztikusnak, mert nagyon szép, színes, rendkívül világos, otthonos, kényelmes, úgyhogy minden fiatalnak csak ajánlani tudom.” A bírálók végül Szennyai Diána névötletét választották. A CooLibri az angol cool, vagyis menő szó és a latin libri, vagyis könyv összetételéből áll, a helyiség neve a kolibri madár sokszínűségére is asszociál. A fiatalos és modern ötletet értékes könyvcsomaggal díjazták. Diána nem tudott eljönni az ünnepségre. Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Képek