App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Csökkent a halálozások száma Keszthelyen

2024. január 12. (péntek)
Csupán kettővel kevesebb baba született 2023-ban Keszthelyen, mint egy évvel korábban. Házasságot azonban 20%-kal kevesebben kötöttek, mint 2022-ben, a halálesetek száma 13%-kal csökkent. A város lakossága 2015 óta 20.000 fő alatt van. 2017-ben volt kimagasló a Keszthelyen született babák száma. Akkor 623 kisgyermek látta meg a napvilágot a városi kórházban. Azóta is tartósan 550 fölött van a születési szám, melyhez hozzátartozik, hogy a helyiek mellett a térség számos településén élők is itt szülnek. 2023-ban 554 újszülöttet anyakönyveztek itt. A halálesetek száma a 2022-es adatokhoz képest csökkent. Míg 2 éve 523 főt regisztráltak, addig tavaly 454 volt ez a szám. Házasságot kevesebben kötöttek az elmúlt évben. Tavalyelőtt 167 pár mondta ki a boldogító igent, viszont legutóbb csak 128 jegyespár kötötte össze az életét Keszthely közigazgatási területén. „Ami még Keszthelyen nem történt sohasem, a 2023-as évben először történt meg bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése is. 50. házassági évforduló is megrendezésre került. Felemelő feladat számunkra is, a szépkorúaktól nagyon sokat lehet tanulni, imádjuk a történeteiket, a humorukat és az életigenlésüket. Ők a bizonyíték, hogy a harmonikus házasság a hosszú élet egyik titka.” - osztotta meg Kovács Krisztina anyakönyvvezető. Névadó ünnepséget is rendeztek Keszthelyen, valamint 5 állampolgári eskütétel is volt. A házasságkötést megelőző 30 napos kötelező várakozási idő alóli felmentést 13 jegyespár kapta meg. Ilyen indok lehet gazdasági ok, munkahelyi vagy tanulmányi kötelezettségek, illetve családi okok is. Házasságot a hivatalban két helyszínen lehet kötni. Ezen kívül Keszthely közigazgatási területén jegyzői engedéllyel bárhol, azonban az adott helyszínnel megállapodást kell kötni. Továbbra is népszerűek a kastély termei és parkja, az új szállodák, a Balaton-part és a Szigetfürdő is. „Ott emlékezetes számomra is, hogy a párt az egyik vendég saját dallal lepte meg és nagyon csodálatos hangzása volt. Tényleg nagyon szép emlékeink vannak mindannyiunknak róla. Családi háznál is voltunk a tavalyi évben és szintén rendhagyó volt, hogy a Keszthelyi Kórház Nőgyógyászati Osztály látogatótermében is. Ott a menyasszony várandós volt, időközben kórházba került és az esküvő idejére sem hagyhatta el a kórház épületét, ezért szükség volt a kiszállásunkra.” - mondta el Dr. Mismás Biri anyakönyvvezető. A népességi adatok szerint Keszthely Zala vármegye harmadik legnagyobb települése. 2023-ban 18563 főt regisztráltak. Ez a szám a 2022-ihez képest 201 fővel kevesebb. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek