App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Élményvitorlázás a KTC-ben

2024. október 8. (kedd)
SOS gyermekfalvakban élő gyerekek látogattak Keszthelyre. A fiatalok az idén négy napot töltöttek a Balaton-parti városban, ebbe számos program belefért. A legnagyobb érdeklődésre a vitorlázás tartott számot, a fiatalok kishajókon próbálhatták ki magukat a vízen. Az üdülés a Kiwi Drop Sportegyesületnek és a Keszthelyi Túravitorlás Clubnak köszönhetően valósult meg. Kiváló vitorlázó időben szállhattak vízre a gyerekek Keszthelyen. Az SOS gyermekfalvakban élő fiataloknak hatalmas élmény volt ez a program, hiszen a résztvevők többsége még soha nem járt a Balatonon. Tavaly már vendégeskedtek Keszthelyen nehéz helyzetben lévő gyerekek, ők akkor egy napot töltöttek itt. Az idén négy naposra tervezték a látogatást, ebben több cég és szervezet volt a szervezők segítségére. „Gárdos Péter barátom keresett meg, hogy tudunk-e segíteni abban, hogy a fiatalok számára a MATE-nak a Pethe Ferenc Kollégiumában szállást tudunk-e biztosítani ebben az idősávban. Mivel a MATE-n mi két dolgot nagyon fontosnak tartunk, az egyik az az, hogy jót tenni szeretünk, tehát alapvetően a jót tenni jó alapelv az azért működik, a másik pedig az esélyegyenlőség.” - mondta Dr. Lukács Gábor, a MATE Pethe Ferenc Kollégium vezetője. Hazánkban mintegy 400 gyereknek nyújtanak biztonságos és szerető otthont az SOS Gyermekfalvak. Az ország 50 településén élnek nevelőszülők, akikhez bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt kerülnek a gyerekek. Ezeknek a fiataloknak nagyon sokat jelent, amikor élményeket tudnak szerezni, erre jó alkalmuk volt Keszthelyen. A vitorlázás mellett hat állomásos vetélkedőt is szerveztek nekik, ahol szintén hajózáshoz kapcsolódó feladatok várták őket. „Az SOS Gyermekfalvakban hátrányos helyzetű, nevelőotthonos, jellemzően nevelőotthonos gyerekek vannak, akik nem találkoznak, vélhetően nem találkoznak azért napi rendszerességgel a vitorlázással. Mi pedig ezt csináljuk, ebben vagyunk jók, ebben vannak kapcsolatrendszereink. Ezért találtuk azt ki, hogy egy kicsit megmutassuk nekik, és minél szélesebb körben megismerjék. amit mi csinálunk, illetve ezt a nagyszerű sportot, amit mi űzünk.” - tájékoztatott Kása Mihály, a Kiwi Drop SE elnöke. A gyerekeknek lehetőségük volt különböző csomózási technikákat megtanulni. Több csoportra osztva járták végig az állomásokat, a túravitorlás klub tagjai pedig segítették őket a feladatok megoldásában. Megtanulták a hajó legfontosabb részeit, illetve a viharjelzés fokozatait is. Ez utóbbinak nem csak a vitorláson, hanem strandolás közben is hasznát veszik majd. A Keszthelyi Túravitorlás Club tavaly és idén is szívesen fogadta a gyerekeket. „A vitorlázás volt az egyik alapprogram, kishajókkal tudtak gyakorolni a vízen. Hál’ Isten több keszthelyi barátom, illetve társam segítségével múzeumokat tudtak nézni, cukrászdában voltak, úgyhogy tartalmas volt nekik a 4-5 nap.” - emelte ki Gárdos Péter, a Keszthelyi Túravitorlás Club elnöke. A szervezők minden évben más gyerekeket hoznak üdülni azért, hogy minél több fiatalnak legyen lehetősége eljutni a Balatonra. Az idén 12 gyerek vett részt a programban. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek