App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

FIDESZ: pazarló a sok politikai vezető az új testületben

2024. október 4. (péntek)
Gratulált és eredményes munkát kívánt a polgármesternek és a megválasztott képviselőknek a Fidesz Keszthelyi Csoportja. Csótár András elnök a Balatoni Múzeumnál tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem támogatták az alpolgármesterekkel kapcsolatos előterjesztést a mai alakuló ülésen. Csótár András elmondta, azért nem támogatták képviselőik az alpolgármesterekkel kapcsolatos előterjesztést mert a főállású alpolgármester nem tagja a testületnek, nincs szavazati joga, így nem tudja teljes mértékben helyettesíteni a polgármestert, az az alpolgármester, aki tudná, az pedig társadalmi megbízatású. Csótár András azt mondta, alapvetően azt sem támogatják, hogy két alpolgármesterrel és tanácsnokokkal, illetve hogy a korábbinál több bizottsággal és taggal dolgoznak, ráadásul az eddiginél magasabb tiszteletdíjért. „Azt értjük, hogy a polgármester úrnak a háttéralkukat most rendeznie kell. Azokat az ígéreteit be kell váltania, amiket a választás során tett, azonban ezt elfogadni nem tudjuk, ugyanis ő a keszthelyiek szavazatát mint civil és független polgármesterjelölt kapta meg. Nem értjük továbbá azt sem, hogy miért van szükség két tanácsnoki pozíció létrehozására – természetesen itt is emelt tiszteletdíjjal. Az elmúlt évtizedben a két fideszes ciklusban 5 politikai vezetői pozícióval dolgoztuk végig az 5-5 évet. Ebbe beletartoztak a bizottsági elnökök is, ezt most majdnem megduplázták, már 9 vezető pozícióval kell számolnunk. Ezeket a fideszes képviselőink nem is támogatták. Mi mindezt indokolatlannak és pazarlónak tartjuk és az ilyenek ellen a jövőben is fel fogunk szólalni” - fogalmazott a Fidesz Keszthelyi Csoportjának elnöke. https://tvkeszthely.hu/news/11812-fidesz-pazarlo-a-sok-politikai-vezeto-az-uj-testuletben-

Képek