App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Finom és gyógyít - ez a medvehagyma

2024. március 19. (kedd)
Az idén a szokásosnál korábban bújt elő a medvehagyma a környékbeli erdőkben. Most, még a virágzás előtt érdemes gyűjteni a fűszernövényből, ami az íze mellett számos jótékony hatása miatt is népszerű. A gyűjtésnek azonban szabályai vannak. A mérgezés elkerülése miatt pedig fontos, hogy megkülönböztessük a gyöngyvirágtól. Szőnyegként borítja a patak menti erdőt a medvehagyma Zalaszántón. Elsősorban az üde, nedves, árnyékos bükkös, tölgyes, gyertyános területeket kedveli ez a növény. A szezon március elején, a szokásosnál kicsit korábban indult.A medvehagyma nem védett növény, viszont a fokozottan védett területeken – így itt, a Kovácsi-pataknál is – tilos a gyűjtése.  Más erdőkben is szabályokat kell követni. „Az erdőtörvényben leírtak szerint egy fő egy nap maximum 2 kg medvehagymát gyűjthet, ezt is saját felhasználásra. Ha kereskedelmi célú felhasználás a célja a gyűjtőnek, akkor azt külön engedélyben kell kérni a Bakonyerdő Zrt-től” - mondta Somogyi Balázs, a társaság erdőgondnoka. Az erdészek azt kérik, hogy gyűjtés során ne taroljunk le egy adott területet. Hagyjuk regenerálódni a növényt, hogy jövőre is legyen termés. Vigyázni kell, hogy ne tévesszük össze a később előbújó mérgező gyöngyvirággal. Legkönnyebben szaguk alapján lehet őket megkülönböztetni, hisz a medvehagymának erős, fokhagymás illata van. A szakemberek szerint már több ezer éve is fogyasztották eleink a medvehagymát. Íze mellett megannyi jótékony hatása van. Javítja a keringést és vérnyomásproblémákra is alkalmazható. Több kéntartalmú vegyületet tartalmaz, de van még benne illóolaj, vitaminok és ásványi anyagok is. Wágenhoferné Pohl Magdolna természetgyógyász, fitoterapeuta:  „Az összes fűszernövényhez hasonlóan őt is nagyon jól tudjuk használni, egyrészt fűszerezésre, másrészt pedig a gyógyhatását érdemes kihasználni. A medvehagymát ugyanúgy tudjuk használni gyakorlatilag mint a hagymaféléket. Nagyon jó immunrendszer erősítő, de megfázásnál, felső légúti problémáknál, mint gyógynövényre is érdemes gondolni.” A medvehagyma gasztronómia felhasználása széleskörű. Használható pogácsákba, pesztót is lehet belőle készíteni, frissensültek, mártások, egytálételek ízesítéséhez is kiváló. Javasolt fiatalon, a virágzás előtt begyűjteni a növényt. Szárított formában akár egész évben ízesítője lehet ételeinknek. Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Képek