App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Folyamatos segítséget nyújtanak a polgárőrök

2024. augusztus 14. (szerda)
Szükség van a polgárőrök segítségére is. A civil szervezet tagjai nagyban tudják segíteni a rendőrség munkáját. Egész évben látnak el feladatokat, azonban a turisztikai szezonban még több esetben tudják az egyenruhásokat segíteni. A térségben is vannak ifjú polgárőrök, akiknek ugyancsak fontos szerepük van a biztonság fenntartásában. Néhány héttel ezelőtt a Bűnmegelőzési Irodában szolgálatot teljesítő fiatalok segítségével tudtak azonosítani Keszthelyen három olyan kiskorút, akiket eltűnés miatt kerestek. A járőröző diákok közül kettő ifjú polgárőr is egyben. A polgárőrség fontosnak tartja, hogy a 14 és 18 közötti fiataloknak olyan feladatot adjanak, melyek által érzik, hogy nem hiábavaló a munkájuk. A térségben szolgálatot teljesítők teljes elhivatottsággal dolgoznak a mindennapokban. „A polgárőrség a nyári időszakban hatalmas nagy figyelmet fordít a gépjárművek ellenőrzésére, hiszen előfordul, hogy gyermekek, illetve házi kedvencek szorulnak a gépjárművekbe. Ezért a polgárőrség felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek oda és ne hagyják a gépjárművekben semmiképpen sem kiskedvenceiket, illetve gyermekeiket, hiszen ebben a rekkentő melegben gyorsan felmelegszik a gépjármű.” - mondta el Tóth Márk a Zala Vármegyei Polgárőr Szövetség ifjúsági referense. A nyári időszakban többször tart akciót a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság, melynek keretében a Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai a társszervekkel, egyebek között a polgárőrséggel végeznek ellenőrzést a településeken. Ezeknek célja, hogy a régió közbiztonsága tovább erősödjön. A környéken, így Alsópáhokon, Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen és Balatongyörökön összesen mintegy 200 polgárőr van. „Ilyenkor a polgárőrségre is több munka hárul. Rengeteg rendezvény van a parton, megérkeztek a fürdőző vendégek és én úgy gondolom, hogy segítséget azért is kell nyújtanunk a rendőrségnek, hogy biztonságosabbak legyenek a települések. Mert nekem a véleményem az, hogyha én valahova el akarok menni, akkor az is számít, hogy milyen biztonság van. Kimehetek-e éjszaka nyugodtan, nem-e fognak megtámadni. Segítünk a rendőrségnek úgy is, hogy konkrétan polgárőrök ülnek be a rendőr mellé járőrtársnak.”  - osztotta meg Urbán Zoltán a Zala Vármegyei Polgárőr Szövetség járási koordinátora. A rendőrségnek évek óta jó a kapcsolata a polgárőrséggel. A nyári időszakban a gépjárművek ellenőrzése mellett a szórakozóhelyek környékén is jelen tudnak lenni közös szolgálatban, de kiemelten a rendezvények biztosításában tudnak segítséget nyújtani a civilek. A településeket is folyamatosan pásztázzák. „A polgárőröknek nagy helyismerete van, helyben laknak, ismerik a környéket, ismerik a területet, ismerik az ott élőket. És ennek köszönhetően olyan bűncselekményekre is fény derülhet, amit kifejezetten a lakosság bizalmi elv alapján inkább nekik mond el.”  - emelte ki Dr. Lakics Andrea a Keszthelyi Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója. A polgárőrségre azonban nem csak a turisztikai szezonban számíthat a lakosság. Egyebek között szeptemberben az iskolák környékén is segítik a közlekedőket, Mindenszentekkor a temetőkben, advent idején pedig a vásárokban is jelen vannak. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek