App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Georgiai fellépők a Város Napján

2024. június 3. (hétfő)
A georgiai Batumi, Keszthely testvérvárosa volt a díszvendég a Város Napján. A Fekete-tenger partján fekvő település és a Balaton-parti város tavaly kötött szerződést, a hétvégi ünnepség pedig jó alkalom volt arra, hogy a keszthelyiek megismerjék a grúz kultúra egy szeletét. Fergeteges előadással kápráztatta el a közönséget a Batumi Georgiai Állami Akadémiai Táncegyüttes. A fellépők olyan táncokat hoztak Keszthelyre, amelyek a gazdag grúz kultúrát és néphagyományt mutatják be. A magas minőségű előadáson élő zenére adták elő a produkciókat, a káprázatos koreográfiák mellett a viseletek is szemet gyönyörködtetőek voltak. A program népszerű volt, sokan nosztalgiázni jöttek a Balaton Színházba. „Kíváncsi voltam, hogy amit láttam tavaly – a kultúrából kevesebbet láttunk, meg a népművészetből is, ezért is vagyunk kíváncsiak a táncra. Meg egyáltalán érdekel bennünket.” - mondta egy érdeklődő, Horváth Béláné. Keszthely és Batumi feltett szándéka, hogy szoros kapcsolatot ápoljanak egymással, és a lehető legjobban megismerjék egymás kultúráját és látnivalóit. Nem csak a táncukat láthatta, hanem népi dallamaikat is hallhatta a közönség a színházban. Az Arsiani Georgiai Állami Akadémiai Énekegyüttes is fellépett a programon. Az előadók mellett Batumit képviselte Tamara Liluashvili, Georgia magyarországi nagykövete. „Azt gondolom, hogy legyenek települések közti barátságok, amelyek elősegítik a két ország kulturális megértését, és lehetőséget adnak arra, hogy felfedezzük a két ország látnivalóit. A mai eseményen lehetőségünk van bemutatni a magyaroknak a georgiai kultúrát, a georgiai borokat és ételeket. Lehetőség ez arra, hogy továbbvigyük a már köztünk lévő, nagyon erős, georgiai-magyar barátságot.” - emelte ki Tamara Liluashvili, Georgia nagykövete. A Balaton Színház aulájában az Ajara Múzeum mutatkozott be. A kiállításon a 18-19. századi Adjara régió hagyományos szőnyegeit, a házak berendezési tárgyait mutatták be az érdeklődőknek. Emellett a grúz népi viseleteket is szemügyre lehetett venni. Nagy népszerűségnek örvendtek a kézzel készített csipkék, hiszen ezeknek itthon is nagy hagyományuk van. Regman Karola - Keszthely TV

Képek