App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Gyógykezelésre gyűjtöttek a kórusok

2024. május 7. (kedd)
Egy beteg kislány, Sára gyógykezelésének támogatására ajánlották fel a hagyományos anyák napi koncertet a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. A hangversenyen ezúttal nem csak az iskolák énekkarai és muzsikusai léptek fel, hanem a városi együttesek is. A programot a Salve Regina kórus szervezte. Főként egyházi dallamok csendültek fel a Fő téri templomban. Már hagyomány, hogy anyák napján koncerttel köszöntik az édesanyákat, nagymamákat a gyermekkórusok. A karnagyok minden évben szívesen fogadják el a felkérést, hiszen nekik is jó lehetőség találkozni egymással, tanulni egymástól. A Csány-Szendrey iskola gyerekekből, pedagógusokból álló kórusa a szokásosnál is nagyobb lendülettel készült a jótékonysági fellépésre. „Évek óta nagy örömmel és várakozással veszünk részt ezen az anyák napi koncerten. Különös dolog volt ez számunkra, a gyerekek részéről azért, hogy egy korban hozzájuk közel álló kislánynak és kislányért énekelhetnek. Számomra pedig azért – és a Salve Regina kórus tagjainak is – mert Kati, Sári anyukája régen kórustagunk volt.” - mondta a Dalos Kedvűek Klubjának vezetője, Gyulassyné Nagy Henriett. A gyerekek mellett a felnőtt együttesek is meghallották a szervezők hívását. A Kármelita Bazilika Kis Szent Teréz kórusát Németh Kristóf kántor és Pálné Szelencsik Klára dirigálta. A Helikon Kórus ezúttal egyházi dallamokkal készült a fellépésre. A felnőtt és gyerek énekkaroknak kevés lehetőségük van találkozni egymással, a jótékonysági hangverseny most erre is alkalmat teremtett. „Ez mindenképpen jó lehetőség, mert hogyha egy ilyen koncerten ilyen szép számmal érkeznek gyerekek is a fellépők közé, akkor így könnyedén tudunk majd ismerkedni az utána következő beszélgetésen.” - tette hozzá Haga Kálmán, a Helikon Kórus karnagya. A jótékonysági koncerten a szervező Salve Regina kórus is énekelt. Karnagyuknak fontos, hogy időről időre összehozza a keszthelyi zenei élet szereplőit. Az elmúlt években számos alkalommal tartottak jótékonysági hangversenyt, most azonban nem volt kérdés, hogy felkarolják az ügyet, hiszen az édesanya több szálon is kapcsolódik a zenéléshez és a kórushoz. „A kislánynak az édesanyja nálunk a kórusban énekelt hosszú éveken keresztül. Azt is kell róla tudni, hogy bár zalaszántói, de fiatal korában Keszthely zenei életében, a zeneiskolába is járt, illetve magában a zeneiskola tanári zenekarában, valamint a gyermekvonós zenekarában is részt vett, és ott játszott hegedűsként. Nagyon szeretett közénk jönni.” - tájékoztatott C. Tóth Zoltán, a Salve Regina kórus karnagya. Vasárnap este zsúfolásig telt a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom, fiatalok és idősek egyaránt szívesen hallgatták a fellépőket. A koncerten 375 380 forint gyűlt össze Sára gyógykezelésére. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek