App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Harminc esztendős a Zalai Balaton-Part Ifjúsági Fúvószenekar

2024. április 15. (hétfő)
Az idő múlik, a zene azonban örök. Ezt bizonyítja a Zalai Balaton-Part Ifjúsági Fúvószenekar, amely idén ünnepli alakulásának harmincadik évfordulóját. A jubileum alkalmából Balaton Színházban rendezett hangversenyt a magas szakmai utat bejáró együttes. Nyolcvan tagja részvételével ünnepelte harmincadik születésnapját a Zalai Balaton-Part Ifjúsági Fúvószenekar. A Balaton Színházban megrendezett hangversenyre Balázs Árpád érdemes művész is elfogadta a meghívást. Így vallott érzéseiről: "A meghívás nagyon jól esett nekem, több szempontból is. Egyrészt olyan zenekarhoz jöttem, aminek az alapításához közöm volt. Ez a zenekar harminc évvel ezelőtt egy fiatal, Szeghalomról érkezett karnagy vezetésével - egy kicsit az én protezsáltam volt ide Kiss Tamás - indult. Meg kell mondanom, hogy nagyon beváltotta a bizalmat, felelősséggel dolgozott." A műsor első felében koncertfúvószenekari műveket, például Hidas Frigyes és Balázs Árpád darabokat; valamint nemzetközi, fúvószenekarra írt szerzeményeket játszottak. A szünet után szórakoztató jellegű dalokat adtak elő. Mindkét kategóriában minősítést kért az együttes a Magyar Fúvószenei Szövetségtől, így az előadást zsűri értékelte. Arany fokozatokat sikerült elérni a legendás együttesnek. Ella Attila, a zsűri elnöke - aki a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke is egyben - így méltatta a karnagyot: "Kiss Tamás kollégánk azóta, több mint harminc éve dolgozik itt, és ez alatt az idő alatt építette föl az ifjúsági fúvószenekart, amiben nagyon sok munka van. Mi, akik szintén ezt csináljuk, maximálisan látjuk, hogy micsoda munkával jár ez úgy szakmailag, mint a szervezésben. a gyerekek irányítása... és úgy tudom, hogy nagyon sok szép koncerten vannak túl külföldi utakon." A jubileumi ünnepségen részt vettek az egykori tagok, a hozzátartozók, a zenekedvelők, valamint Keszthely város vezetősége is. Kiss Tamás karnagy számára sokat jelentett a megemlékezés, ezzel együtt a minősítésre való felkészülés. "Egy folyamatos fejlődésen vagyunk túl. Minden zenekari tagunk számára egy óriási szakmai kihívás ez a ma esti program. A másik ünnepünk az, hogy 30 évesek lettünk, ez pedig azt jelenti számunkra, hogy azokat a zenekari tagokat, akik valaha is az együttesünk tagjai voltak, visszahívtuk őket" - mondta el a karnagy. Az elmúlt harminc év során a fúvószenekar számos sikert ért el. Rendszeresen részt vettek különböző zenei versenyeken és fesztiválokon, ahol kitűnő eredményeket értek el. Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

Képek