App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Hasznos állat a bagoly, érdemes segíteni a költését!

2024. október 17. (csütörtök)
A baglyok költését költőládák kihelyezésével a lakosság is segítheti – áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében. A madarak települési jelenléte azért fontos, mert elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak, így biológiai úton segítenek kordában tartani az esetlegesen problémát okozó egerek vagy patkányok számát. A műfészkeket, költőládákat kevés ráfordítással el lehet készíteni. Hazánkban 10 fészkelő bagolyfaj van, ebből 5 lakott területeken is él. A leggyakoribb az erdei fülesbagoly, amely beköltözhet a fára, épületfalra rögzített nagyobb ládába, emeleti ablakok és erkélyek balkonládáiba. A leginkább emberkövető gyöngybagoly a templomok toronysüvegébe, padlásokra telepített költőládákat kedveli. A macskabaglyokat, a kuvikokat és a füleskuvikokat a nagyméretű mesterséges odúkkal lehet segíteni. Ezek az állatok ugyanis nem tudnak fészket építeni. A költéssegítő eszközök fő telepítési időszaka az ősz, a madarak tavasszal ugyanis emlékezni fognak, hogy hol volt egy odú, egy műfészek. „Nagyon széles a repertoár, amivel segíthetjük őket. Ilyen szempontból talán az erdei fülesbagoly a legkevésbé konzervatív. Például egy nagyméretű vesszőkosár, valószínűleg 100 ezer számra vannak fönt a padlásokon Magyarországon, ezt hogyha lehozzuk, csibedróttal kívülről megerősítjük és félig feltöltjük hullott lombbal, szénával, szalmával és ezt kirakjuk egy nagyobb fa ágvillájába. Akkor ide beköltözhet. De vércseládák is ki lehet nekik helyezni." - fogalmazott Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. A baglyok jelenléte gazdasági, környezet- és természetvédelmi, valamint humán-egészségvédelmi szempontból is rendkívül hasznos. Biológiai úton segítenek védekezni a kártevő rágcsálók ellen. Minden évben zajlik a telelő erdei fülesbagoly megfigyelése, idén Keszthely térségéből is jelentettek jó pár példányt. A baglyok jelenléte rendkívül hasznos, ezért is érdemes gondoskodni róluk, segíteni őket. „Már szeptember-októbertől elkezd emelkedni Magyarországon a telelő erdei fülesbaglyok száma és az utolja az csak valamikor márciusban fog elmenni, de mondjuk 100 nappal számolhatunk és így is közel 3 millió kisrágcsálót fogyasztottak el. Ezt nem lehet elképzelni, 3 millió egeret, pockot. Ennek a zsákmányállatnak a mennyiségnek az össztömege, az több mint 73 tonna.” - emelte ki a szóvivő. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a baglyoknak kirakott műfészkek és odúk esetében alapelv, hogy ezekbe mindig kell száraz fű, hullott lomb vagy faforgács. Ezekben fogja a tojó kialakítani a fészekmélyedést a tojásoknak. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek