App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Ismerjük fel időben a demenciát

2024. június 5. (szerda)
Ne feledd napot tartott Keszthelyen a Feledhetetlen Alapítvány. A szervezet célja, hogy felhívja a figyelmet a demenciára, segítse a korai tünetek felismerését, illetve a gondozó családok támogatását. A Premontrei Technikumban különböző feladatok segítségével mérték fel a jelentkezők állapotát. A mozgás és az aktív életmód időskorban is fontos. Ugyanakkor ezek a gyakorlatok segítik a szakembereket abban, hogy felismerjék a demencia korai jeleit. Ez rendkívül fontos, hiszen a korai stádiumban elkapott betegség és a megfelelő kezelés hatékonyan lassíthatja a folyamatot, segíthet az életminőség minél hosszabb megőrzésében. A keszthelyi programra sokan jelentkeztek, hiszen az időseknek is fontos az egészségük. „Jól éreztem magam nagyon, érdekes volt. A kíváncsiság. 69 éves vagyok, és azért szerettem volna tudni először is, hogy ez miből áll, és mik azok a jegyek, amik egyáltalán ezt felismerhetővé teszik vagy előidézik.” - mondta egy résztvevő, Nagy Ilona. A szűrés látás- és hallásvizsgálattal kezdődött. Fontos ugyanis felmérni, hogy a feladatok megoldását akadályozza-e valamilyen szem- vagy fülprobléma. A résztvevők egy feladatlapot is kaptak, ezen kérdésekre kellett válaszolniuk, egyszerű matematikai példát kellett megoldaniuk, de az emlékezetüket és a koncentrációjukat is tesztelhették. A programot a Feledhetetlen Alapítvány és a TÉT Alapítvány szervezte. „A célunk az, hogy a keszthelyi lakosság körében a memóriát, illetve a demenciát szűrjük ki. Mint népegészségügyi prioritás, óriási tömegeket érint a demencia problémája, és az a célunk, hogy minél korábbi időpontban, a legelső jelek megjelenésekor már megtaláljuk a betegségre utaló jeleket.” - tájékoztatott Dallos Rita memóriakövet. A Ne feledd napon azoknak is segítettek, akik demens hozzátartozójukat ápolják. Egy babán keresztül mutatták be, hogy hogyan tudják a legkönnyebben pelenkázni, mozgatni, ellátni a családtagot. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, a demenciát nem szabad összekeverni az időskori memóriavesztéssel. „Hogyha én azt tapasztalom, hogy én kimentem a konyhából a spájzba, aztán ott térülök-fordulok, de már nem is tudom, hogy miért mentem, majd visszamegyek, és akkor jaj nem hoztam ki a spájzból a nem tudom milyen fűszert, amiért én odamentem, és ez eszembe jut, akkor gondolkozzak arról, hogy vajon mennyire voltam akkor koncentrált, az adott feladatra figyelmes, amiért kimentem a spájzba. Egy demenciával élőnek nem fog eszébe jutni, amikor visszajön, hogy miért volt a spájzban.” - emelte ki Dr. Kázár Ágnes belgyógyász, háziorvos, a Feledhetetlen Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Ne feledd napon az is elhangzott, hogy ma már nem csak a 65 év felettieket, hanem a középkorosztályt is érinti a demencia. Ezért érdemes tájékozódni és az első jeleknél orvoshoz fordulni. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek