App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Ismét sakkbajnokságot szerveztek Keszthelyen

2024. június 4. (kedd)
A Város Napjához kapcsolódóan az idén is megszervezték a hagyományos sakkbajnokságot, amely egyben Salamon Zsigmond Emlékverseny is. A megmérettetésre mintegy 40 játékos nevezett. A versenyt ezúttal is a keszthelyi Spartacus Sportkör szervezte, ezúttal a Nemzetközi Sakkszövetség rapid szabályai szerint. Keszthelyen nagy hagyománya van a sakknak. A Spartacus Sportkör néhai elnöke, Szalai István olyan rangos bajnokságokat szervezett a városban, amelyek sikere ma is töretlen. A keszthelyi versenyre nem csak Keszthelyről, hanem a Dunántúl számos településéről érkeztek játékosok, hogy összemérjék a tudásukat. A legjobb sakkozónak az idén a tapolcai Buzás Bertalan bizonyult. „Most indulok először. Tapolcáról érkeztem, és a közelség miatt gondoltam, hogy itt töltöm el a vasárnapomat.” - mondta a győztes. A sakkversenyt minden évben 9 fordulós svájci rendszer szerint szervezik meg. A párokat számítógép sorsolja, minden játékosnak 10 perc áll a rendelkezésére egy-egy körben, plusz 5 másodperc/lépés bónusz játékidő. Az idén először a Nemzetközi Sakkszövetség rapid szabályai szerint játszottak, ezért csak valamelyik klubnál igazolt sportolókat tudtak fogadni. A szervezők ugyanis szeretnék emelni a bajnokság nívóját, ugyanakkor dolgoznak azon, hogy a nem igazolt játékosok is valamilyen formában újra részt vehessenek a viadalon. „Megemlékeztünk volt tanítványunk, csapattársunk, Salamon Zsigmondról, úgyhogy az ő emlékére mindenképp. Annyiban alakult át, hogy most hét forduló helyett kilenc forduló, és egy kis csavar a dologban, hogy igyekezetünk nemzetközi FIDE rapid élő számszerzővé tenni, ezáltal más játékosok is érkeztek. Igaz, hogy fiatalabbak, akik nem igazoltak, elestek sajnos a játéklehetőségtől, viszont jövőre szeretnénk még inkább feszegetni a határokat, hogy kettő kategóriában, csoportban, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson.” - emelte ki Hegyvári Brigitta, a Spartacus Sportkör elnöke. A bajnokságra külföldi játékosok is érkeztek. Ausztriából, Németországból jöttek versenyzők, és egy szingapúri származású fiatal tehetség is kipróbálta magát. Az első négy helyezés mellett ezúttal is osztottak különdíjakat, így például a legjobb női, férfi, senior, illetve a legfiatalabb játékost is kiemelték. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek