App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Járdákat és utakat újítanak fel Keszthelyen

2024. április 9. (kedd)
Több helyszínen aszfaltoznak Keszthelyen. Az önkormányzat 500 millió forintot különített el különböző út- és járdaszakaszok felújítására. A szakaszok kijelölése során lakossági kéréseket is meghallgattak, illetve azt is figyelembe vették, hogy hol vannak a legrosszabb állapotban az utak és a járdák. Kedden délelőtt fejezték be a Rákóczi utcában a járda egy szakaszának felújítását. A Malom és az Unterberger utca között kapott új aszfaltburkolatot a gyalogút. A szakemberek már hetekkel ezelőtt elkezdték a munkálatokat, először a szegélyt és a vízelvezetőt építették ki, ezután következett az aszfaltozás. A jó idő beköszöntével a város több pontján végeznek felújítási munkálatokat. A Kisfaludy és a Fejér György utca rekonstrukciója jól halad, de nem csak a belvárosban, hanem például a Goldmark Károly utcában és Kertvárosban is lesz burkolatjavítás a közeljövőben. „Idén is biztosítva láttuk, hogy a korábbinál nagyobb összeget, 500 millió forintot tudunk fordítani a belterületi utak és járdák felújítására. Mindezt azért tettük, mert természetesen felmértük és érzékeltük, hogy a lakossági igény nagyon jelentős, nagyon sok ember mondta azt, hogy a legnagyobb problémája az, hogy milyen állapotban vannak az utak és a járdák. Ezért hozzákezdtünk ehhez a programhoz, és minden korábbinál többet újítunk fel. Fokozatosan haladunk, tehát természetesen a fokozatosság már csak a kivitelezés miatt is fontos.” - tájékoztatott Manninger Jenő, Keszthely polgármestere. A Vaszary Kolos utcában is elkezdődtek a munkálatok. Az első etapban a Fodor és a Gagarin utca között lévő járdaszakaszt újítják fel. Ez a beruházás is lakossági kérésre valósul meg. A szakemberek gyorsan és hatékonyan dolgoznak, hogy a munkálatok a lehető legkevesebb fennakadást okozzák az autós és gyalogos közlekedésben. A járdák mellett útszakaszokat is felújítanak. „A belvárosban a Fejér György utcában folytatunk munkát, gyakorlatilag már részben készen van a Kisfaludy utcában. A Vaszary Kolosban lesz majd, azt még nem kezdtük el, egy nagyobb felújítás. A Nagyváthy utcát megyünk most megnézni, hogy hogy állnak, a Goldmark Károly utcát.” - tette hozzá a polgármester. Keszthely város vezetése és a kivitelező cég kéri a lakosság türelmét és megértését a munkavégzés idejére. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek