App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Jó hangulatban telik a tollaslabda tábor

2024. július 10. (szerda)
Idén is megszervezte a tollaslabda tábort a Keszthelyi Tollaslabda Egyesület. Az egyhetes napközis elfoglaltságra 8 és 14 éves kor közötti fiatalok jelentkeztek. A napok folyamán kétszer a játéké és az edzésé a főszerep, de strandra is járnak a táborozók. A lehetőségre nem csak Keszthelyről, hanem a térségből is szívesen érkeztek tollasozók. Négy pályát állítottak fel a tábor idejére. Mindegyiknél tollasoznak a fiatalok. A résztvevőknek számos érdekes, játékos feladatot találtak ki, melyekkel a koncentrációt is tudják fejleszteni. 8 és 14 év közötti gyermekek érkeztek az egyhetes elfoglaltságra. „Kiskorom óta tollasozok, második éve vagyok itt a tollas táborban.” - mondta el Pintér Flóra. A tábor minden évben nagyon népszerű. Az egyesület tagjai és olyanok is jelentkeztek, akik csak most ismerkednek ezzel a játékkal. Helyiek és vidékiek is járnak ide. Kóródi Álmos badacsonytomaji, azonban nem ismeretlen neki a keszthelyi helyszín, hiszen edzéseken is részt vesz. „Második alkalommal vagyok itt, nagyon szeretek tollasozni. Apával olyan 5-6 évesen kezdtük el kint a kertben. Ugye a COVID miatt kimaradt két év. És meghallottuk, hogy Tapolcán lesz egy ilyen gyerektollas, oda elmentem és hát nagyon megtetszett ez a sport. Ezért most már kicsikét versenyszerűen űzöm. Eljöttem tavaly ebbe a táborba, ez is nagyon tetszett, aztán most már Keszthelyre edzésekre is eljárok és most már megint itt vagyok.” Az egyesület célja, hogy megszerettesse a fiatalokkal a sportágat. Egyre többen űzik a tollasozást, Keszthelyen már több mint 200-an próbálták ki. A másik cél az, hogy a sportolás fontosságát hangsúlyozzák, arra neveljék a jövő generációját, hogy mozogni egészséges és jótékony hatású. Harmadrészről a szülőknek is segítséget szeretnének nyújtani, hogy napközben elfoglaltságot biztosítanak a gyerkőcöknek. A tábort 11. alkalommal szervezték meg. „Jó a sport egyébként, mert átmozgatja a testet igazán, tényleg jó rugók kellenek hozzá. Nem azt mondom, hogy az időseknek a sportja, ez inkább a fiataloké. A sok elrugaszkodás azért főleg a boka-, a térdízületet eléggé igénybe veszi. Ugyanakkor gyorsan lehet eredményt elérni, az a jó ebben a sportágban, hogy viszonylag hamar a kisgyerek sikerélményt ér el, a levegőbe tudja tartani a labdát.” - emelte ki Dr. Pintér Ákos, a Keszthelyi Tollaslabda Egyesület elnöke. A tollaslabda tábor első turnusa zajlik, jelenleg 13 gyermekkel. A következő lehetőségre már majdnem betelt a létszám, 16-an jelentkeztek. Ez is mutatja, hogy sokan érdeklődnek ez iránt a sportág iránt. A fiatalok évközben is folytathatják a tollasozást, minden héten kétszer van edzés. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek