App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Keszthelyi arcélek

2024. március 6. (szerda)
Keszthelyi arcélek címmel indult új előadássorozat a Fejér György Városi Könyvtárban. A programon jeles, évfordulós, helyi emberek életét mutatták be az előadók. Az első alkalommal klasszika-filológus, orvos, sportoló, szépségkirálynő és festőművész is szerepelt a palettán. A találkozó a Pannónia Kulturális Egyesület támogatásával jött létre. A keszthelyi kórház egykori igazgatójáról, Dr. Magyary Gerőről tartott előadást Dr. Szutrély Péter. Számos érdekességet hallhatott a közönség arról, hogy milyen viszonyok között kellett dolgoznia a sebész főorvosnak. Igazgatósága alatt korszerűsödött az egészségügyi intézmény, sokat köszönhet neki a város. Szó esett Dr. Forintos Lászlóról, a keszthelyi teniszsport szívéről, Simon Böske szépségkirálynőről, vagy éppen Károly Gyula festőművészről is. „Károly Gyula művészetének a legerősebb vonulata az egyházi festészete. Ugye templomokban festett freskókat, illetve oltárképeket, egyéb vászonképeket. Ugye abban az időszakban, ami a pályájának a fénykora, az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek, ugye ekkor a vallásellenesség volt jellemző Magyarországon. Emiatt, hogy ő folyamatosan kitartott a hite mellett, ugye semmiféle elismertségben nem részesülhetett.” - ismertette Kardos Laura művészettörténész. Szemes Péter, az esemény ötletgazdája, Huszti József irodalomtörténész, klasszika-filológusról osztott meg ismereteket. Mint elhangzott, bár Huszti a premontrei gimnáziumban tanult, elkerült Keszthelyről, mégis eredményei miatt érdemes minél szélesebb körben ismertetni életét. „Egy nagyon fontos dolgot mindenképpen megemlíthetünk amellett, hogy az ő tudományos munkája, tudományszervező munkája meghatározó volt, azt, hogy ő a vészkorszakban nagyon sok üldözöttet mentett a sashegyi villájában. Volt olyan, hogy egyszerre 30-an találtak menedéket a nyilasok és a németek elől. Ehhez képest ugye a jellemző módon a kommunista rendszerben az elsők között volt, akit elhallgattattak.” A Keszthelyi arcélek előadássorozat célja, hogy minél több helyi sikeres ember munkásságával ismertessék meg a hallgatóságot. Ők ugyanis a város történetének részei. Többen vannak a köztudatban, ám olyanok is akadnak, akikről kevesebb szó esik. „Folytatása lesz, már mindjárt idén is, csak akkor a keszthelyi irodalmárokkal fogunk foglalkozni és jövő évben természetesen lesz megint egy ilyen szélesebb spektrumú merítés. Hiszen itt is nincs két egyforma tematikával foglalkozó jeles ember, aki most a palettánkra került.” - hívta fel a figyelmet Kocsondiné Eisenkorb Györgyi igazgatóhelyettes. A programot az önkormányzat is üdvözli, hiszen elődeink tettei példaként szolgálhatnak minden helyinek. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek