App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Költészet napi vetélkedő VSZK-s módra

2024. április 11. (csütörtök)
Városi csapatvetélkedőt rendezett a költészet napjára a VSZK kollégiumának Diáktanácsa. A játékos megmérettetésen minden helyi középiskola képviselte magát. A kollégium első alkalommal tisztelgett a líra ünnepe előtt. A városban több helyszínen várták feladatok a diákokat. Mindnek egy volt a célja, a versek népszerűsítése. A VSZK udvarából indultak a diákok. Már itt is találkozhattak versekkel. Egy applikáció segítségével végezhették el a feladatot. A kollégiumban új programokat szerveznek ettől az évtől, ez is egy közülük. „A kollégiumunk nem csak a VSZK-s diákoknak a második otthona, hanem a város összes középiskolájából vannak gyerekeink. És próbáljuk őket egy kicsit így csapatszellemet kovácsolni, hogy mindenki mindenkivel évfolyamonként akár közösen sok minden jót csináljunk. Ehhez vannak hagyományos programjaink, amiket megtartottunk és próbáltunk belecsempészni az idén újdonságot, mint például most itt a költészet napját, amit tavaly lepróbáltunk a lányemeleten.” - osztotta meg Noé Veronika kollégiumi oktató. A Fő téren több állomás is volt. A kockafákon „vigyél magaddal egy verset” címmel találhattak költeményeket a fiatalok. A feladat helyszínét egy vers segítségével lelték meg a Lackfi lovasszobornál. Itt is szükségük volt a telefonra, be kellett olvasniuk egy QR-kódot. „Kaptunk egy dalt, amibe nyolc vers volt eldalolva és ki kellett találnunk ezt a nyolc költőt. Igazából nem volt nagyon nehéz, mert voltak segítségek elrejtve itt a virágok között. Úgyhogy egészen egyszerű feladatunk volt.” - mondta el Knefeli Csenge. Gróf Festetics György ülőszobránál is akadt teendő. A kihelyezett vers elolvasása után illusztrálniuk kellett a költeményt. Ehhez a cipőfűzőjüket kellet a résztvevőknek másképp megkötni. A műveletükről fotós bizonyítékot is készítettek, ezt feltöltötték az alkalmazásba. A Fő tér utolsó helyszíne további izgalmakat rejtett. A halas kisfiú szobornál volt a „Tiszta szívvel” állomás. József Attila versét és más költeményeket is megzenésített verzióban hallgathatták meg a tanulók társaik előadásában. Ezt követően betűtésztából kellett kirakniuk az első versszakot. A feladat nem volt egyszerű, hiszen először ki kellett válogatni a sokaságból a betűket. A Diáktanács tagjai nagy izgalommal szervezték a programot. „Eleinte Vera néni adta a sok ötletet, aztán mi is becsatlakoztunk a diákokkal és a végén odajutottunk, hogy Vera néni és én összeraktunk egy applikációt, amin keresztül meg kell oldani ezt a feladatot. Olyan jó látni, hogy akivel jöttem, az mindenki mondja, hogy de jó, ez neki tetszik, és ez olyan boldoggá tesz. Mert nagyon sok szervezői feladatom volt benne, sok érdekességet tudtam meg a költészetről, meg úgy en bloc az egész városról. és ez nekem nagyon tetszik, hogy ezt megtehetjük.” - emelte ki Tuboly Ádám. A versenyre 4-7 fős csapatok neveztek. A VSZK-sok költészet napi programját este verses-zenés koncerttel és teaházzal zárták a kollégiumban. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek