App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Madarat tojásáról

2024. október 7. (hétfő)
Megnyílt a Madarat tojásáról című időszaki kiállítás a Balatoni Múzeumban. A tárlat egy eddig még soha be nem mutatott gyűjteményegyüttesre alapul. Az intézmény természettudományi kollekciójában 111 faj madártojása található, melynek többségét még Dr. Lovassy Sándor ornitológus, múzeumalapító gyűjtötte a 19. század végén. Vízityúk, fürj, túzok, fehér gólya vagy éppen házi rozsdafarkú tojásai is megtekinthetőek a tárlatok. Csaknem 200 négyzetméter alapterületen, három teremben valósult meg a kiállítás, melynek a gerincét adják a tojások. Az óriás diorámában az élőhelyeknek megfelelő fajok preparátumai, fotói és fészkei is megjelennek. A kiállítást úgy álmodták meg, hogy átfogó képet adjon a hazánkban előforduló tollasokról. „Megkerestem Haraszthy Lászlót, aki rendkívül nagy segítségemre volt ennek a gyűjteménynek az átvizsgálásában, feltérképezésében. És megerősített engem abban, hogy ez bizony egy nagyon értékes gyűjtemény, hiszen Lovassy Sándor egykori ornitológus, természettudományi szakember, múzeumvezető, akadémiai igazgató gyűjteménye adja nagy részét ennek a kis kollekciónak. 111 faj az, amit mi be tudunk mutatni.” - mondta el Németh Péter a Balatoni Múzeum igazgatója. A kiállításon 28 darab óriás tabló is szerepel, melyeken a legfontosabb információkat találja a látogató a madarak testfelépítésén át a vonulásukig. Az összeállítás egyik különlegessége, hogy három nyelven, magyarul, angolul és németül is elérhető. Jelentős szerepet kapott a gyermekbarát szemlélet, így a második teremben múzeumpedagógiai foglalkoztató teret alakítottak ki. Itt közelebbről lehet megnézni a tollakat, fészkeket, meghallgathatóak a madárhangok és játékos feladatokat is ki lehet próbálni. „Én ugye tojásgyűjteményre számítottam, ami van is, de ehhez képest itt a madárvilág teljes egésze be van mutatva az anatómiától kezdve a madárvonulásig. Úgyhogy ezen kicsit meglepődtem. Viszont nagyon örvendetes, hogy nem csak a tulajdonképpen már idejét múlt tojásgyűjteményre koncentrált, hanem en bloc a madarakat mutatja be. Ugye a madarak azok mindenkinek közel állnak a szívéhez, hiszen a madárvédelemből indult ki a természetvédelem is és annak a többi ága. Úgyhogy mindenképpen nagyon jó, hogy van egy ilyen kiállítás. Hatalmas munka lehetett ezt megcsinálni.”  - fogalmazott Dr. Hadarics Tibor zoológus. A megnyitón sólymot is röptettek. Köszöntőt mondott Dr. Tóth Gergely polgármester. Az időszaki tárlatot jövő év végéig lehet megnézni. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek