App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Megérkezett Keszthelyre a Becsvölgye

2024. április 3. (szerda)
Keszthelyen is bemutatták Szálinger Balázs Becsvölgye című darabját. A Balaton Színházban két estén, bérletes előadással játszották a krimit, ami valós történet alapján született. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház állította színpadra a darabot, az előadásból nem hiányzott a humor sem. Besenczi Árpád Jászai Mari-díjas színész alakította Kerkai Györgyöt, a zalai hegyen kikapcsolódó gazdaembert. A nyitóképben egy hétköznapi zalai reggelt láthatunk kávéval, hírlappal és a szorgoskodó feleséggel. Gyorsan megérkezik a felfordulást okozó alföldi fiatal pár, akik Kerkaiéknál vettek ki szobát. Arra korán fény derül, hogy a fiatalok csalásban utaznak, és ahogy az már lenni szokott, a mit sem sejtő házigazdáknak pont kapóra jön az egyáltalán nem tisztességes segítségük. A zalai közönség már nagyon várta, hogy Szálinger drámáját szülővárosában is bemutassák. „Elolvastam, hogy miről szól. Én azt gondolom, hogy valami nagyon érdekeset fogunk látni. Eleve szeretem Balázs stílusát. Bérletes vagyok, tehát nagyon örültem, hogy ez a darab bekerült a bérletes előadások közé. Miután a barátnőmmel szoktam járni, ő viszont nem tud jönni, elhoztam a 18 éves gyermekemet is.” - mondta egy néző, Dr. Máté Szilvia. A Becsvölgye című darabot Szálinger zalai környezetbe helyezte, hiszen a József Attila-díjas költő itt van otthon. Kifejezetten fontos szerepet játszik a tájszólás, illetve azok a sajátosságok, amelyek az alföldieknek ismeretlenek. Ezekből több helyzetkomikum is születik. A krimi egy valós településen, Becsvölgyén játszódik, a Hevesi Sándor Színház társulata itt tartotta az olvasópróbát. A teátrumnak régi vágya volt, hogy színpadra állítsák Szálinger darabját. „Ez egy hat szereplős darab. Ráadásul zalai szerző, a zalaegerszegi színház mutatja be, zalai színészek játsszák, Zaláról szól, tehát minden adott ahhoz, hogy egy igazi lokálpatrióta mű szülessen. Most, hogy túl vagyunk már a hatodik-hetedik előadáson, és érezzük, hogy milyen siker van az anyaszínházban, én nagyon remélem, hogy Keszthelyen is fogják érteni, és értékelni a darabot.” - emelte ki Besenczi Árpád Jászai Mari-díjas színművész. Mindamellett, hogy a Becsvölgye krimi, a rendező, Mihály Péter kiemelt hangsúlyt fektetett a különböző karakterek kidomborítására. Emellett a bűn, a bűnbeesés és az eredendő bűn témakörét is körbejárja a darab. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek