App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Ministránsokért báloztak

2024. február 12. (hétfő)
A ministránsok javára gyűjtöttek a Kis Szent Teréz Plébánia farsangi bálján pénteken. Az eseménynek ezúttal is a Hotel Helikon adott otthont. A plébánia kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra, akik szívesen járnak a templomba és a különböző közösségi alkalmakra. Apácashow-val készültek a ministránsok a bálra. A lányok fergeteges táncot adtak elő, a fiúk pedig botos táncbemutatót tartottak a résztvevőknek. A fiatalok sokat készültek a fellépésre. A Kármelita Bazilika ministránsai nem csak a liturgikus eseményeken vannak együtt, hanem nagyon jó közösséget alkotnak. Számos közös programot szerveznek, és barátságok is szövődtek köztük az évek során. „Nagyon fontos, hogy így ápoljuk a hitünket, mint ministránsok, mint fiatalok, és egy nagyon jó közösséget építsünk akár minden templomban, most például a Kármelben. A ministráns közösségek mindig összetartanak, országszerte csomó ministráns találkozót szerveznek, és úgy gondolom, egy ilyen közösség tagjává válni nagyon fontos.” - mondta Lóth Levente, a Kis Szent Teréz Plébánia ministránsa. A konferanszié szerepét Pálfi Tibor vállalta magára, aki évek óta önkéntesként dolgozik a plébánián. Poénokban nem volt hiány, nem csak viccekkel, hanem Romhányi József versivel is szórakoztatta a közönséget. Az eseményre Keszthelyen kívül a környező településekről is érkeztek vendégek, akik mindannyian fontosnak tartották a fiatalság támogatását. A ministránsok már azt is tudják, hogy mire fordítják a bál bevételét. „Több nagyobb ministránssal fogunk a kisebbeknek programot csinálni, ahol leginkább a lelki életre fogjuk őket rávezetni. Eddig is nagyon sok hasonló programunk volt. Többször mentünk, volt, hogy Mariazellben voltunk, volt, hogy csak a környéken voltunk, nagyon sok helyre vittük el eddig is a ministránsokat, de a jövőben nagyon sok lelki programot szeretnénk nekik szervezni, ahol leginkább csak a ministránsok vannak benne.” - tájékoztatott Magi István, a Kis Szent Teréz Plébánia ministránsa. A Kis Szent Teréz Plébánia ministráns közössége 50 tagot számlál. Az utánpótlás folyamatos, a legkisebbeknek pedig a nagyok segítenek beilleszkedni a csapatba. Mezei András plébános arról beszélt, a fiatalok a jövő reménységei, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani rájuk. A Kármelben fontos, hogy az életre neveljék a gyerekeket – tette hozzá a plébános. „Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy olyan lelki programokat szervezzünk – beleértve kirándulások, zarándoklatok, táborok, egy farsangi bál vagy szilveszteri összejövetel – hogy érezzék azt, hogy az egyházban otthon vannak, jó helyen vannak és nevelést kapnak. Ez számomra mindennél fontosabb, ez az egyik legfontosabb pasztorális célkitűzés számomra, hogy őket neveljük.” - emelte ki Mezei András, a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa. A bált keringővel nyitották meg, ezt követően svédasztalos vacsorával, tombolával várták a vendégeket. A meghívottak hajnalig ropták a táncot. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek