App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Nyáresti koncert az orgonáért

2024. augusztus 19. (hétfő)
Százhét esztendős a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom orgonája. Ilyen hosszú életkort csak folyamatos karbantartással lehet elérni - erre szerette volna ráirányítani a figyelmet egy hangversennyel C. Tóth Zoltán. Nem először csendültek fel könnyed dallamok a templomban: minden nyáron szerveznek hasonló programot. C. Tóth Zoltán karnagy, orgonista játszik a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom becses hangszerén. A százhét esztendős Angster orgona kiválóan szól, romantikus hangzásvilága ma is megállja a helyét. 1983-ban egy karbantartás keretében olyan átépítést végeztek rajta, hogy koncertorgonának is lehessen használni. "Ez ugye most már egy pár évtizede történt, és nagyon elkoptak a működtető szerkezetek, illetve az orgonának az elektronikája is már eléggé elavult. Bízunk benne, hogy majd egyszer sikerül mindezt helyrehozni és ugyanolyan kiváló hangszer lesz, mint a város környékbeli hangszerei" - tette hozzá C. Tóth Zoltán. Tizennyolc esztendeje végzett orgonista tevékenységét átfogó repertoárral készült C. Tóth Zoltán a koncertre. A zeneszámok között a barokk kortól napjainkig választott dallamokat.  A koncerten közreműködött a szintén tizennyolc esztendeje vele dolgozó Brazsil Márti, aki fuvolán kísérte a karnagyot. "Nagyon sok hangversenyen vagyunk már túl, illetve nagyobb rendezvényeken is játszottunk együtt. Mint keszthelyi lakos, ezt természetesnek veszem, hogy a város életében próbálok a tehetségemmel egy olyan színvonalú zenei szolgálatot nyújtani, amivel a híveknek, illetve Keszthely lakosságának örömet tudunk szerezni" - így vélekedett a fuvolista. A dallamok között Szabó-Kövi Kamilla versekkel színesítette a koncertet. A templom padsorai majdnem teljesen megteltek a zenekedvelő közönséggel - bizonyítva, igenis szükség van az ilyen kulturális programokra. A frissen kinevezett plébános, Földi István is örült a kezdeményezésnek. Elmondta: "Én nagyon pozitívnak tartom, hiszen eddigi szolgálati helyeimen is a templomokban volt rendszeresen koncert. Itt különösen is - most első, ahogy említette nekem -, és maga a cél az, hogy az orgonák királynőjére, hangszerek királynőjére gyűjtsünk egy kis támogatást. Hiszen szükség van arra, hogy az orgona is koncertképes állapotban legyen, és ne csak a liturgiát szolgálja, hanem az ilyen alkalmakat is tudja szolgálni a későbbiekben." A hangszerek királynőjének is aposztrofált orgona megérdemli a gondoskodást. Jó hangzásában jelentős szerepe van a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom kiváló akusztikájának is. Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

Képek