App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Örök nyugalomra helyezték Kassai Istvánnét

2024. május 17. (péntek)
A Keszthelyi Televízió egyik alapítójától fia, rokonai, barátai, egykori munkatársai, ismerősei búcsúztak el a Szent Miklós temetőben. Zsuzsa élethivatása a fényképészet volt. Több évtizedig a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen dokumentálta az oktatással és kutatással kapcsolatos eseményeket: ünnepi tanácsüléseket, sárgulásokat, diplomaosztókat, tudományos napokat és konferenciákat, tanüzemi bemutatókat és fejlesztéseket, valamint a diákmegmozdulásokat. De a Zalai Hírlapnak is fotózott, mint külsős munkatárs. A Georgikonon került kapcsolatba a Keszthelyi Televízióval, mely 1985-ös indulásakor stúdióhelyszín, technika és szakembergárda tekintetében az egyetemre támaszkodott. Zsuzsának köszönhetően rengeteg fekete-fehér kép készült és maradt meg az utókornak arról, ahogyan szárnyait bontogatta Zala megye első és az ország ötödik helyi televíziója. Az akkori kor technikai lehetőségei, berendezési kellékei, lelkes önkéntesei kamerán innen és túl, valamint az elkapott pillanatok által a kulisszatitkok is mind-mind megjelentek a fotópapíron. Épp emiatt ő csak kevésen, de felbecsülhetetlen értékű és pótolhatatlan munkájáért a mai napig csak hálával tartozunk. Kassai Istvánné rövid betegség után április 27-én, életének 76. évében hunyt el, mindnyájan szeretettel emlékezünk rá. Kalapos István – Keszthelyi Televízió

Képek