App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Pénteken is versengtek a helikonosok

2024. április 26. (péntek)
Pénteken is több helyszínen zajlottak a helikonos előadások. A kategóriákban mintegy száz iskola diákja mutatta be tudása legjavát, hogy a nívós esemény díját elnyerhessék. A Helikoni Ünnepségek legjobbjait gálaműsor keretében láthatja szombaton a közönség. Régóta készült és nagy reményekkel nevezett a Helikonra Merics Edit. A vajdás diáknak sokat jelent, hogy ezen a fesztiválon szaxofonozhat „Az, hogy a Vajda Gimnáziumba járhatok és gimnazista szereplőként vehetek itt most részt, ez nagy büszkeséggel tölt el engem és nagyon jó, hogy gimnazista tanárok és tanárok ugyanúgy hallhattak engem.” 73 produkcióval neveztek a komolyzene kategóriára, a 9 keszthelyi előadás közt egy trió és egy kvintett is a zsűri elé állt. Balázs Árpád zeneszerző még látta itt Kodály Zoltánt dirigálni, 30 éve pedig együtt zsűrizett Petrovics Emillel. Azt mondja, rangja van az itt szerzett elismerésnek. „Értéke van már a Helikonnak is, életrajzi adat a gyerekeknél. Egy-egy továbbtanulásnál – pláne zenei vonalon – továbbtanulást jelenthet.” Vers- és prózamondás kategóriában az Amazon Ház Látogatóközpontban mutathatták be tudásukat a diákok. "Ott arany minősítést szereztünk egy Blahalouisiana-számmal. Ebben az évben ugyanúgy egy Blahalouisiana-számot hoztunk, nem ugyanazt. A zenekarunkra inkább az ilyen alternatív rock, kicsit jazzes, kicsit funkysabb, kicsit népdalosabb [zene jellemző], szóval így mindennek így a keveréke igazából." - mondta el Nagy Eszter. Több, mint hatvan középiskolás mondott verset vagy prózát ebben a kategóriában. Fejér Benedek Karinthy Frigyes: Előszó című versét adta elő. "Azért szeretem nagyon ezt a verset, hiszen ebben rengeteg érzést és rengeteg oldalamat meg tudom mutatni. Nagyon közel áll hozzám ugyanakkor ez a vers."  A Fejér György Városi Könyvtárban a mozgókép és multimédia kategóriában induló, rövid filmeket alkotó diákokat díjazták. A Balaton Színházban a vizuális művészetek kategória festményei, pasztellek, rajzok, grafikák, és fotográfiák kiállítása nyílt meg. A Csokonai Sportcsarnok ad otthont idén is a könnyűzene-ének, mozgásművészet-moderntánc és egyéb kategóriának. 143-an mutatják be tehetségüket ebben az összeállításban. A rutinos helikonosok mellett többen első alkalommal jelentkeztek a megmérettetésre. Bakos Liliánát osztálytársai, tanárai és családja is biztatták, hogy énekeljen itt. „Egyszerűen annyira szeretem ezt a zenét és mások is mondták, hogy átéléssel tudom énekelni. Nagyon élvezem. És érzelmek is kötődnek hozzá. Úgy gondolom így lehet a legjobban átadni egy zenét, egy éneket.” A zsűri tapasztalata az, hogy minden évben vannak kiugró tehetségek ebben a kategóriában is. Meglepő produkciókkal is megörvendeztetik őket. Úgy tartják, a diákok nagyon fogékonyak a művészetre. „A diákság részéről azt érzem, hogy igényesebbek, mint a köznyelv, a közkultúra. Tehát sokkal izgalmasabb dalokat hoztak, mint amit igazából vártam volna, vagy látok egy-egy ilyen televíziós szórakoztató műsorban. Tehát sokkal izgalmasabb dalokkal jöttek. A táncosok is szerintem kitettek magukért.” - fogalmazott Bakó Gábor táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a zsűri tagja. A legjobbak ezúttal is gálaműsor keretében mutatják be újra produkcióikat. Az ünnepség szombaton 15 órakor kezdődik a Csokonai Sportcsarnokban, a komolyzenei díjazottak 11 órakor lépnek fel a Festetics-kastélyban. Hársfalvi Ákos, Tüskés Balázs, Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek