App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Sok feladatot tartogat 2024

2024. január 2. (kedd)
Mozgalmas év volt a 2023-as, de 2024-ben is lesz bőven teendő – ez hangzott el az Újévi fogadáson Keszthelyen. Manninger Jenő polgármester beszámolt az előző esztendő főbb momentumairól, fejlesztéseiről és a jövő feladatairól. Dr. Sifter Rózsa a térséget érintő fontosabb beruházásokat emelte ki ünnepi beszédében. Az eseményre meghívást kaptak Keszthely elöljárói, az intézmények vezetői és a környékbeli polgármesterek. A fogadáson Dr. Sifter Rózsa főispán hangsúlyozta, 2024-ben is lesz teendő bőven. Idén két választás is lesz, melyeken sok múlhat. Úgy fogalmazott, a konzervatív erők megtartása lesz a fő szempont. Kiemelte azt is, hogy a kormányhivatal és a térség, így Keszthely között is jó az együttműködés. Fontos fejlesztések valósultak meg, melyek az egész régióra hatással lesznek. Ilyen például a Fenékpusztai Festetics-major megújulása. „Turisztikai szempontból is erősíti a vármegye, az ország vonzerejét, természetesen Keszthelyét kitüntetett módon. Jó hírrel zártuk a tavalyi évet. Keszthelyen történt ugyanekkor a bejelentése az M76-os út építésének folytatásáról szóló kormányzati döntésnek. Vagyis az M7-es autópályát és Zalaegerszeget összekötő gyorsforgalmi út befejezése is ebben az évben kezdetét veszi.”  Manninger Jenő polgármester beszédét megelőzően megköszönte a leköszönő Dr. Kató Csabának, hogy főigazgatója volt a kórháznak. Az életkori megkötések miatt mentették fel posztjáról, de gyógyítói tevékenységét folytatja az egészségügyi intézményben. Szolgálati teendője miatt a főorvos nem tudott részt venni a rendezvényen, az új megbízott igazgató, Dr. Gitt Andrea vette át nevében az ajándékot. Ezt követően a város első embere úgy fogalmazott, nehéz év volt 2023. Az energetikai intézkedések mellett sok beruházás is elkezdődött, vagy megvalósult. Jó hírként közölte, hogy nőtt a Keszthelyen töltött vendégéjszakák száma, mellyel a város ismét visszakerült a turisztikai térképre ebből a szempontból is. „Nagyon meghatározó volt a kormányzati Kisfaludy-program, amelynek keretében ugye a Helikon Szálló újranyitott, illetve egy új szálloda, a Sirius Szálloda nyitott meg. De én azt gondolom a város is hozzájárult az önkormányzat, ahogy lehet ahhoz, hogy olyan események legyenek, amelyek növelik a vonzerejét a városnak. Ilyen volt például a KeszthelyFest, ahol 4 napig tele volt a város. Nagymértékben ma már ugye ahhoz, hogy sokan jöjjenek el egy helyre, a kommunikáció, a városmarketing rendkívül fontos. Itt folytattuk a további fejlesztéseket.” Kiemelte, hogy régi álom valósult meg azzal, hogy utcát neveztek el Reischl Imréről. Nagyon fontos volt a református templom és parókia fejlesztésének befejezése. Diplomáciai eseményként testvérvárosi szövetséget kötött Keszthely a grúz Batumival. A polgármester a sporteredményekről is beszámolt Dr. Iglódi Endre összeállítása nyomán. Szó esett arról is, hogy egy felmérésből kiderült, hogy a városlakók többsége elégedett azzal az iránnyal, amerre halad a város. Idén befejeződik a Helikon Park rekonstrukciója és még több fát ültetnek. Örömmel tájékoztatott arról is, hogy Keszthely jól szerepel a zöld város felméréseken. Manninger Jenő az idei feladatokról is beszélt. „A következő időszakban Keszthelyen a Területi Operatív Program előkészítésével foglalkozunk és avval kapcsolatban, már ahogy ismertettem, lesznek, remélhetőleg minél előbb megkezdődő beruházások. Ez igazából a sétány fejlesztését jelenti a Balaton-parton. A futballpálya helyén a strandnak a bővítése zöldterületek megtartásával és a régi elavult kiszolgálóhelyek helyett egy új pavilonrendszert szeretnénk létrehozni.” Szó esett arról is, hogy a belvárost is fejleszteni fogják, több parkolót létesítenek itt. Az esemény végén koccintással köszöntötték az újévet a résztvevők. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek