App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Sok volt a lakástűz

2024. február 1. (csütörtök)
Többször kellett kivonulni a vármegye tűzoltóinak Zalában 2023-ban, mert emelkedett a lakástüzek száma. Tavaly három halálos tűzeset is volt, de már az idén is történt ilyen tragédia. Január 24-én Kallósdon találtak egy holttestet egy kiégett családi házban. A tűzoltók szerint egy füstérzékelővel nagy valószínűséggel mindegyik eset megelőzhető lett volna. December 21-én bútorok és ruhák égtek ebben a Keszthelyen, egy Cserszeg utcai családi házban. Az egyedül élő idős férfinek már csak a holttestét találták meg a tűzoltók. Márciusban Szentgyörgyváron efy középkorú nő halt meg lakástűzben. A tüzet ágyban dohányzás okozta. Keszthelyen is ez vezethetett tragédiához egy a Kossuth utcai lakásban. Egy ágy matraca izzott fél négyzetméteren, mellette pedig egy idős nő feküdt, akin már nem tudtak segíteni. Ez a három halálos lakástűz volt tavaly Zalában. „2023-ban mintegy 150 tűzeset keletkezett lakóingatlanokban Zala vármegyében, ami a 2022-es évhez viszonyítva egy kicsi emelkedést mutat és az is emelkedett sajnálatos módon, amennyi épített környezet a lángok martalékává vált 2023-ban. Ez nagyjából olyan 2500 négyzetmétert érintett” - mondta Kósi Zsolt, a vármegyei katasztrófavédelem szóvivője. A tűzoltók az év során 33 embert mentettek ki a vármegye különböző pontjain kigyulladt lakásokból, csaknem 300 lánglovag vonult ki ezekhez az esetekhez. Füstmérgezett személyeket is kellett menteni, jórészt társasházakból. A tragédiák ugyanakkor könnyen megelőzhetőek lettek volna az erre alkalmas berendezéssel. Egyik kigyulladt ingatlanban sem volt ugyanis füstérzékelő. „Ebben az állapotában, amikor még egy kezdeti fázisában van egy tűz, ezt még akár mi is, a saját testi épségünk veszélyeztetése nélkül el tudjuk oltani. Vagy azonnal tudjuk hívni a tűzoltókat a 112-es segélyhívó számon. Mindezzel egy nagyobb kiterjedésű tüzet is meg tudunk akadályozni. Az elmúlt időszakban tapasztaltuk azt, hogy a szén-monoxid érzékelők már elterjedtek és nem hiába mondjuk, hogy a füstérzékelőnek is legalább ennyire elterjedtnek kell lennie ahhoz, hogy akár a tragédiákat, akár a nagyobb tűzeseteket elkerüljük” - tetet hozzá Kósi Zsolt szóvivő. Legtöbbször konyhában, hálószobában és kéményben csaptak fel a lángok. Utóbbiaknál csak idén januárban már 14 esetben kellett beavatkozni a tűzoltóknak. A kéménytüzek felénél a tető-, vagy padlástérbe is átterjedtek a lángok. A füstérzékelő beszerzése mellett a tűzoltók azt tanácsolják, hogy aki fával fűt, évente ellenőriztesse kéményét. Ez magánszemélyeknek ingyenes. Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Képek