App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Sportolók, támogatók, barátok köszöntötték Major Veronikát

2024. augusztus 9. (péntek)
Tömeg gyűlt össze Gyenesdiáson, hogy köszöntsék Major Veronikát. A Festetics Imre Élményközpont udvarán rendezett programon olimpikonok, világ- és Európa-bajnok sportolók, az egykori tanárok, barátok és családtagok vettek részt. Az eseményen több ajándékkal is meglepték a bronzérmest. Már érkezéskor többen virágcsokorral köszöntötték Major Veronikát. Sokan méltatták azt a teljesítményt, amit nyújtott a párizsi olimpián. Az ünnepség szószólója, dr. Iglódi Endre, a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke felidézte, hogy melyik nap, milyen versenyszámban hogyan teljesített a kiváló sportlövő. Beszédében hangsúlyozta, hogy Vera Keszthely térsége szempontjából is sporttörténelmet írt, hiszen eddig nem volt olyan versenyző, aki keszthelyi vagy zalai és helyi klub színeiben ért volna el ekkora sikert. A Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára, Sinka László köszönetet mondott Keczeli Zoltánnak és az egyesületnek az önzetlen munkáért. Úgy fogalmazott, Vera eredménye a többi sportoló munkáját becsüli meg. Hozzátette, nagy öröm, hogy 20 év után ismét van érmes magyar sportlövő. „Vera eredményének köszönhetően hosszú évtizedek óta a nők is zseniális eredményeket értek el általa. Harmadrészt pedig a szakágak között is minden évben vagy egyfajta verseny és bizony már nagyon éheztek arra, hogy a pisztoly szakág is még jobban tudjon szerepelni. De summázva azt kell mondanom, hogy bármely szakág nyer, annak mindig nagyon örülünk. A Vera káprázatos bronzérme meg egyszerűen földöntúli örömet okozott.”  Jagicza Attila, a Bakonyerdő Zrt. vagyongazdálkodási főmérnöke is üdvözölte ezt az ünnepet, köszönetmondása után pedig ajándékot adott át Major Veronikának. Németh Béla cukrász, sporttámogató olimpiai tortával lepte meg az olimpikont. Nagy Bálint államtitkár személyesen nem tudott jelen lenni, levelét és jókívánságait Keczeli Bianka olvasta fel. További meglepetésként mutatták be annak a portrénak a fotóját, amit Turi Török Tibor készített el a sportlövő tiszteletére. Keczeli Zoltán saját gondolatai mellett Győrik Csaba edző levelét is tolmácsolta. Dr. Iglódi Endre ezt követően Vera pályafutását ismertette, majd köszönetet mondott a Bakonyerdő Zrt.-nek, Keczeli Zoltánnak és családjának, a sportlövő szövetségnek, de elsősorban Vera édesanyjának, Vaska-Pothárn Tímeának. „Nagyon boldogok voltunk, az egész család. Nagyon büszkék vagyunk rá. 15 éves munkája van a Veronikának 27 évesen ebben az olimpiai bronzéremben. Gyakorlatilag itt nőtt fel a Keczeli Zoliéknál a lőtéren 12 éves kora óta. Iskola után odavezetett az első útja. Úgyhogy nagyon szépen köszönjük minden támogatónak, ismerősöknek, ismeretlenek, rokonnak, közelinek távolinak.” Köszönetet fejeztek ki Keszthely és Gyenesdiás Önkormányzatainak is a támogatásokért. Füle Szilveszter, akit a BEFAG LK első olimpikonjának tekint itt adta át a ’72-es olimpiai formaruháját, hogy megőrizzék azt az utókornak. Major Veronika meghatódva mondott mindenkinek köszönetet. „Csodálatos érzés, én talán még életemben nem sírtam ennyit egyszerre, mint amennyit sírtam ezen a rendezvényen. De hát a boldogságtól és a meghatódottságtól, úgyhogy csak azt tudom mondani, hogy köszönöm szépen mindenkinek, aki támogatott, és aki büszke rám, és aki egy kicsit is magáénak érez.” Verát a Zalai Balaton-part Koncertfúvós Zenekar is köszöntötte. A sportoló kedvenc dallamai mellett a bajnokok dalát, a We Are The Champions-t is eljátszották neki. Az ünnepség végén közös koccintással gratulálhatott mindenki. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek