App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Szendrey és Petőfi

2024. október 1. (kedd)
Szobrot avattak vasárnap Keszthelyen a Helikon park Petőfi utca felüli végén. A Petőfi Sándort, és Szendrey Júliát ábrázoló alkotást Turi Török Tibor, a Magyar Kultúra Lovagja és Podmaniczky-díjas szobrász készítette el. Az alkotó egészségügyi okokból nem tudott az eseményen részt venni, ünnepi szavait Dr. Iglódi Endre tolmácsolta. Manninger Jenő leköszönő polgármester nyitóbeszédében kiemelte, az alkalomhoz több szempontból is tökéletesen kapcsolódott a hétvégi dátum. Egyrészt a 48’-as forradalom és szabadságharc első nagyobb csatája, a pákozdi csata is szeptember 29-én volt. Hozzátette egy Petőfi és Szendrey szobrot szeptember végén igazán szép leleplezni. A szobor ötlete tavaly, a Petőfi 200 esemény alkalmával merült fel. „Különböző szoborra voltak javaslatok, volt ami el is készült, végülis több javaslat alapján az lett a döntő, hogy Keszthely kapcsolódjon Szendrey Júlia révén ehhez a 200-as évfordulóhoz, hiszen Szendrey Júlia Keszthelyen született, és így tulajdonképpen Keszthelynek igen komoly kapcsolódása van a nagy magyar költőhöz, Petőfi Sándorhoz, és akkor egy ilyen együttes szobor készült el, Turi Török Tibor felajánlásából, és ezt tudtuk most megvalósítani.” Turi Török Tibor szavait dr. Iglódi Endre Keszthely díszpolgára tolmácsolta. Beszédében méltatta az alkotó munkáját, és azokat, akiket a szobor ábrázol. „Az a rövid idő, amit együtt töltöttek, az nagyon boldog volt. Ss amikor elkészültek a Petőfi szobrok, az én tudomásom szerint ilyen került Nagykanizsára, Hévízre, és elkészítette Turi Török Tibor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia alakját megörökítő szobrot. Egy nagyon kedves, közelítő, egymáshoz boruló ifjú pár, talán egy kicsit szerelmüket is hirdeti, az örök szerelmet, és azt is, hogy Keszthely is lehet a szerelem városa.” Az alkotó szerint nem megszokott dolog, hogy együtt ábrázolják őket szobrokon, de keszthelyiként Szendrey Júlia is legalább olyan erős érvényű számára, mint Petőfi Sándor. Valamint a költő mellé azért is került felesége, hogy tudatosítsa a településre látogatókban, hogy nem csak a Balaton fővárosába, hanem Szendrey Júlia szülő városába érkeztek. A szobor leleplezését követően elhangzott a  Szeptember végén című vers,  majd ezután a Keszthelyi Nemzeti kör és a közönség elénekelte a költő Távolból című versét. Pelikán Péter - Keszthelyi TV

Képek