App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Szendrey Júliára emlékeztek

2026. január 5. (hétfő)
Szendrey Júlia születésének 197. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést az Emlékházban. Az ünnepség keretében Szemes Péter irodalomtörténész szubjektív tárlatvezetést tartott, amely betekintést nyújtott Szendrey Júlia életébe és munkásságába. A rendezvény során koszorút is elhelyeztek tiszteletére. Sokan keresték fel Szendrey Júlia szülőházát a két ünnep között is, a látogatók az ország minden tájáról érkeztek. Micsonai Mónika Gödöllőről utazott ide. Elmondta, 2012-ben már járt itt, de akkor még csupán egy szoba őrizte az emlékeket. Azért kirándult Keszthelyre, mert Szendrey Júlia és Petőfi Sándor élete különösen közel áll hozzá. „Mindenféle síkon tudok azonosulni vele. Az is tetszik benne, hogy egy kicsit ő is rebellis volt, mint ugye Petőfi. Tehát ezért is találhattak egymásra. Meg az egész egy ilyen nagyon romantikus az ő történetük.”- mondta Micsonai Mónika. Szendrey Júlia, a magyar irodalom kiemelkedő alakja, 1828. december 29-én született Keszthelyen. Édesapja először a Festetics család, majd a Károlyi család jószág- és birtokigazgatójaként dolgozott, ami miatt a család hamarosan elhagyta szülővárosát. Bár Júlia felnőttként és költőként már nem Keszthelyhez kötődött, szülővárosától való elválásának hatásait életútjában sem lehet figyelmen kívül hagyni. „Én azt gondolom rendkívül nagy dolog az, hogy egy Keszthely nagyságú városban, egy folyamatosan működő, programokkal teli, élő és lélegző emlékszoba van, és hogy ilyen módon is ápolják, ilyen erősen ápolják Szendrey Júlia kultuszát. Én azt hiszem, hogy ez nagyobb települések számára, megyeszékhelyek számára is akár példaértékű lehet.”- tette hozzá Szemes Péter irodalomtörténész. A megemlékezés során dr. Lukács Gábor, Dékány Péter, Németh Péter és Szemes Péter helyeztek el koszorút az emlékháznál, tisztelegve Szendrey Júlia előtt. Ezt követően Szemes Péter irodalomtörténész szubjektív tárlatvezetést tartott, ahol izgalmas és kevésbé ismert történeteket osztott meg a Szendrey-család életéről. „Fontos az, hogy az évfordulókon visszatekintsünk és a hétköznapokból talán egy kicsit kiszakadva gondoljuk végig, hogy mit is mondanak nekünk ezek az életutak, mit jelentenek adott esetben azok a fordulópontok, amik egy már lezárt életút kapcsán elgondolkoztatóak. Nem mondom, hogy megítélhetőek vagy elítélhetőek meg végképp nem, de mi az, ami egy hétköznapi ember vagy akárki számára fontos mondani valót hoz.”-emelte ki dr. Lukács Gábor a Szendrey Emlékház gondozója. 2026-ban Szendrey Júlia sógora, Gyulai Pál irodalomtörténész 200. születésnapját ünneplik. Ez alkalomból az emlékház gondozói a jeles évfordulóra készülnek, tiszteletüket kifejezve a neves szakember előtt. Keszthelyi Televízió- Kovács-Lenkai Petra

Képek