App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Szeniorok ütötték a teniszlabdát Keszthelyen

2024. szeptember 2. (hétfő)
Nemzetközi szenior versenyen mérték össze tudásukat a teniszsport szerelmesei Keszthelyen. A rangadót több pályán is játszották, természetesen a Helikon Tenisz Club is helyt adott a mérkőzéseknek. Az ITF MT 700 verseny hat napon át zajlott városunkban. Negyvenötödik alkalommal rendezték meg a szenior teniszversenyt. A mérkőzések kissé fárasztóak voltak a nagy melegben a résztvevők számára. A nyolc éves kora óta teniszező és többszörös magyar bajnok Turi Zsuzsanna is szívesen jött a Balaton partjára. "Imádunk ide járni Keszthelyre, mert ugye itt a Balaton, gyönyörű a város, jók a pályák. Budapesten én egy teniszklubot vezetek, és akkor idejövök kipihenni magam. Közben egy kicsit teniszezek, találkozom a többi sporttársaimmal, teniszezőtársaimmal, akikkel gyerekkorom óta együtt teniszezgetünk" - mondta el. A rendezvény hat napja alatt hatvanöt különböző versenyszámot bonyolítottak le, naponta ötven-hatvan mérkőzéssel. Az egy évvel ezelőtt elhunyt, Keszthelyen is sokat játszó és aranyérmeket nyerő Pintér Marie emlékére róla nevezték el a bajnokságot. Férje, Pintér András - aki tizenöt évig volt a Szenior Szövetség elnöke - úgy gondolja: ha fogy is a létszám, de szeniorok mindig lesznek. Hozzátette: "Nehezebb a megélhetés, többe kerül minden, tehát a körülmények is ilyenek. De hát remélem... ezen kell dolgozni, hogy jöjjenek játszani. Ez egy fontos [dolog], mert ez meghosszabbítja az életet. Hát nézze meg: itt 85-90 éves emberek játszanak, ez egy fantasztikus dolog. Ezért érdemes csinálni a senior teniszt." Huszonöt országból több, mint kétszáz versenyző érkezett, ám a legtöbb játékos magyar volt. A bajnokságot a Szenior Tenisz Szövetség szervezte, de a Helikon Tenisz Clubnak és a városnak is sokat köszönhetnek. "A város vezetőivel is jóban vagyunk, évek óta visszajáró vendégek vagyunk, tudnak rólunk, örülnek nekünk. Úgy gondoljuk, hogy mi sok vendéget is hozunk, egy kicsit megtöltjük itt a környező szállodákat, panziókat, és természetesen a pályákat. Jelenleg tíz, de időnként tizennégy pályán nonstop vagyunk és úgy gondolom, hogy máskor nyilván nem lennének ezek a pályák sem így kihasználva. Egy kicsit felpezsdítjük a sport és tenisz életet is ezekben a napokban" - így vélekedett Bibok Tamás versenyigazgató, a Szenior Tenisz Szövetség főtitkára. A verseny vasárnap véget ért. A hat nap során mintegy két-háromszáz mérkőzést játszottak a harmincöt és kilencven éves kor közötti résztvevők. Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

Képek