App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Tisztelet a hősöknek

2024. október 7. (hétfő)
Ma is fontos, hogy kiálljunk hazánkért és magyarságunkért – hangzott el az október 6-i megemlékezésen Keszthelyen. A Szent Miklós temetőben Dr. Tóth Gergely, Keszthely város polgármestere, és Gyuk Balázs, a Ranolder iskola igazgatója elevenítette fel a ’48-as eseményeket, majd a honvédtábornokok elítélését és kivégzését. Október 6-a az aradi vértanúk emléknapja. Keszthely önkormányzata idén is a Szent Miklós temetőben hajtott fejet a hősök előtt. Az ünnepségen elhangzott, a tizenhármak a jelenben és a jövőben is példát állítanak a generációk elé, valamint az, hogy a mai világban már nehezen elképzelhető az ilyen mértékű áldozat és hit. Dr. Tóth Gergely, Keszthely város polgármestere aktuálpolitikától mentesen emlékezett meg mártírokról. A gyásznap és a Karmel templom búcsújának ünnepén párhuzamot vont Kis Szent Teréz élete és a hős holtak vértanúsága között. „Vannak olyan ritka történelmi helyzetek, amikor megadatik, - ez a hivatalos kifejezés – a vértanúság koronája valakinek, amit el kell nyerni. Ez nem csak egy nagyon nagy szerencsétlenség, hanem valami nagyon nagy kiváltság is, és gondolkoznunk kell azon - hogy ez kinek jut, vagy kinek nem, nem nálunk vannak a lapok – hogy méltók vagyunk-e és hogy a kis kanalat kell-e felemelnünk, vagy az életünket áldozni azt majd Isten eldönti.” A ’48-as emlékműnél a Ranolder János Római Katolikus Általános iskola diákjai adtak műsort. Gyuk Balázs, az intézmény igazgatója ünnepi beszédében többek között a 48’as szabadságharc utáni megtorlás utóéletét elevenítette fel. „A golyó általi kivégzések után az özvegyek, az árván maradtak és a földönfutóvá tettek és utódaiknak a fájdalmát csak az idő tudta emlékké csillapítani. Október 6-áról a vérengzést követően titokban emlékeztek. 1867 után lett nemzeti gyásznap. A kivégzett tisztek áldozata a magyar történelem egyik sarokkövévé vált, beszivárgott a magyar emberek tudatába. A templomokba, a tiszta szobába, a házi szentélyekbe” A korabeli dalok és versek elhangzása után a város vezetése, egyesületeinek és intézményeinek képviselői, valamint magánszemélyei koszorúzták meg az emlékművet és elhelyezték az emlékezés gyertyáit. Pelikán Péter - Keszthelyi TV

Képek