App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Új helyszínről startolt a Keszthelyi Kilométerek

2024. augusztus 26. (hétfő)
A hétvégén rajtolt el újra a Keszthelyi Kilométerek futóverseny. Az egy év kihagyás után újra megszervezett népszerű megmérettetés idén a Festetics-kastély parkjába költözött. A szombati és vasárnapi futamok mellett tematikus programokkal is várták a vendégeket. Így rajtolt el az idei fél- és harmadmaraton a Keszthelyi Kilométerek új helyszínén. A meleg sem tántorította vissza a legfanatikusabb futókat attól, hogy teljesítsék a 3, a 7, a 14 és a 21 kilométeres számokat. A megmérettetésen a régi veterán futók mellett az új generáció is képviseltette magát. „Én az idei évben vagyok először ezen a futóversenyen, 7 kilométert futottam, amire azért gyakoroltam és készültem többet is. Igazából tetszett az egész verseny, bár a terep az nagyon nehéz volt.” - nyilatkozta Lakesz Flórián. A keszthelyi Mazsola Egyesület is képviseltette magát. A sport által összekovácsolódott családi és baráti közösség tagja Illés Károly, aki idén a csapatot lelkiekben erősítette. „Jelenleg 76 vagyok. A Keszthelyi Kilométereken minden egyes versenyen részt vettem eddig. Idén sajnos augusztusban volt egy műtétem és ezen a versenyen nem tudtam indulni, de ugye a csapatot elkísértem. És minden elismerésem a KKM szervezőinek, mert ezek a versenyek nagyon jók.” - Illés Károly. A Keszthelyi Kilométerek teljesítéséért minden résztvevő érmet kapott. A legjobbakat kupával is jutalmazták, amiket a Festetics-kastély parkjában vehettek át a résztvevők. „Új helyszínen, a Festetics-kastély parkjában, ami azért én úgy terveztem, hogy ez egy nagyon különleges helyszín lesz, és azért akár a futóktól, akár a szervezőcsapattól azt a visszajelzést kaptam, hogy mindenkinek nagyon tetszett és mindenki teljesen otthon érzi magát itt a kastélyparkban, úgyhogy nagyon hálás vagyok, hogy ez összejött, hogy itt lehetünk.” - nyilatkozta Bedő Beáta, főszervező. Idén a futóverseny teljes tematikáját a helyszínhez alakították a szervezők. A kastély történelméről hallgathattak meg színes történeteket a versenyre érkezők, de korhű ruhákba öltözött dámák tánca is színesítette a programort. Pelikán Péter - Keszthelyi Tv

Képek