App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Új kiállítóhely nyílt Keszthelyen

2024. május 7. (kedd)
Orsósmagnó múzeum nyílt Keszthelyen. A relikviák Nógrád vármegyéből kerültek a Balaton-parti városba. A kiállítóhely Edison gramofonjától a kémmagnókon keresztül a profi stúdiófelszerelésekig vonultat fel berendezéseket. A múzeum tárlatvezetéssel látogatható, amely alatt több készüléket megszólaltatnak. A múzeumi gyűjtemény többsége ma is működőképes magnó. A rajongók azt mondják, ezeknek a felvételeknek a hangja semmihez sem fogható, pláne nem vetekedik a digitális hangzással. Az Orsósmagnó Múzeumot két évtizedig működtette a gyűjtő, Nagy Vilmos a Nógrád megyei Terényben. Halála után családja úgy döntött, hogy új helyszínen, Keszthelyen mutatják be a páratlan gyűjteményt. A kiállításon számos különleges darabbal találkozhatnak az érdeklődők. „A magnók mellett, mint berendezések mellett ez hanggyűjtemény is. Vannak itt olyan különleges felvételek, mint például az 1943-as berlini újévi koncertnek a felvétele. Ez az első – azért is különleges, mert ez az első sztereó felvétel. A koncertfelvétel közben hallható a légvédelmi ütegeknek a csattogása is a felvételen.” - mondta Cseh Gabriella, az Órsósmagnó Múzeum tárlatvezetője. A tárlat az Edison féle magnetofonnal kezdődik, majd a huzalos- és orsósmagnókon keresztül vezet egészen a professzionális stúdióberendezésekig. A látogatók szemügyre vehetik a nagy, ismert márkák gyártmányait és a hazai berendezéseket is. A tárlat különlegessége, hogy fekete dobozokkal – a repülőgépek hangrögzítő egységeivel – is testközelből lehet találkozni. Emellett diktafonok és kémmagnók is helyet kaptak a gyűjteményben. Az orsósmagnóknak ma is komoly rajongótáboruk van. „Nyilván a hangzása más, mint a mai digitális technikáknak, azon kívül pedig van egy fizikai kapcsolat a zenelejátszó eszközzel. Tehát látjuk, hogy forog az orsó, azon szalag van, fizikai gombokkal lehet a hangerőt, hangszínt módosítani, tehát ez mind élmény. Amellett pedig a hangzás ugye.” - tájékoztatott Dr. Gergye Miklós, az Orsós Magnó Múzeum Alapítvány kuratóriumi tagja. Az Orsósmagnó Múzeum a Bem és az Unterberger utca sarkán várja a látogatókat. A kiállítóhely kedd és szerda kivételével minden nap nyitva tart, a kiállítás azonban az átfogó élmény érdekében csak tárlatvezetéssel látogatható. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek