App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Új plébános, új miserend

2024. augusztus 5. (hétfő)
A Veszprémi Főegyházmegyében dr.Udvardy György érsek döntött a személyi változásról. Augusztus elsejével Tál Zoltán plébánost felmentette a Keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Zalaszántói Plébánia ellátása alól, valamint a Ranolder János Római Katolikus. Általános Iskola lelkiigazgatói tisztségéből. Helyére Földi István címzetes esperest, plébánost nevezte ki. A Pápáról érkezett Földi atya múlt héten tartotta Keszthelyen 1. vasárnapi szentmiséjét. Megtöltötték a hívek vasárnap délelőtt a Magyarok Nagyasszony Plébániatemplomot. Többen voltak, akik a korábbi időpontban szoktak szentmisére járni hétvégén, azonban szerették volna megismerni az új atyát. A budapesti születésű Földi István, - akit 1991 június 15-én szentelték pappá- 11  órakor tartotta az első vasárnapi szentmiséjét Keszthelyen. Ő került Tál Zoltán plébános helyére.  "Az érsek atya megbízásával, de mondhatnám így, hogy a Szentlélek maga járt közben és küldött ide és én szeretném itt is  a közösséget úgy szolgálni, hogy valóban közösen járjunk ezen az úton. Az evangéliumi úton és ennek érdekében mindent megteszek. Nyitott vagyok minden jóra és szépre. Segítek,ahol tudok - ahogy a cserkészek mondják - ebben van egy segítőm is , a káplán atya. Velem együtt került most ide, Solymos András atya."- mondta Földi atya. Földi István atya keszthelyi szolgálatának megkezdésével , augusztus 5-től változik a miserend is a Fő téri templomban és a plébániához tartozó kerületben."Hétköznap nem lesz este szentmise. Reggel nyolc órakor lesz szentmise, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken. A szombat esti szentmise nem hét órakor, hanem hat órakor fog kezdődni. A vasárnapi szentmisék pedig úgy alakulnak, hogy ½ 9-kor lesz a káplán atyának a celebrálásával egy ún. ifjúsági, diákmise és 10 órakor lesz a plébániai nagymise. Vasárnap esti szentmise nem lesz."- adott tájékoztatást Földi István. A Szent Család templomban a vasárnapi szentmise átkerül szombat délután 4 órára. Cserszegtomajon vasárnap 10 órakor, Zalaszántón 11:30-kor kezdődnek a szertartások. A Keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosa a Ranolder János Római Katolikus. Általános Iskola lelkiigazgatói tisztségét is ellátja. Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

Képek