App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Változatos feladatok a Gazdászmaratonon

2024. október 11. (péntek)
Az idén is kihívások elé állították a csapatokat a Gazdászmaratonon. A MATE Georgikon Campusán már hagyomány, hogy ősszel megszervezik a programot, ahol a hallgatóknak nem csak az ügyességükre és kreativitásukra, hanem az agrártudásukra is szükség van. A keszthelyiek mellett Mosonmagyaróvárról is érkeztek egyetemisták. Sok más mellett táncpárbajban is összemérték a tudásukat és tehetségüket a hallgatók. A 24 órás vetélkedő már több évtizedes hagyományra tekint vissza, amelynek győztese egy évig birtokolhatja a Maraton kupát. Bár a hajnalig tartó nyitó buli megviselte a társaságot, azért a csapatszellem és a győzelem lehetősége erőt adott a hallgatóknak ahhoz, hogy megoldják a sokszor nem egyszerű feladatokat. „Nagyon jó a csapat, jelenleg én úgy érzem, mint minden egyes ember a saját csapatában, hogy a legjobb csapatban vagyunk. Én jelenleg a Gáspár Laci nevű csapatban vagyok, javarészt osztatlanosok, de egyébként a lehető legjobb arcokkal, én úgy gondolom. Nagyon jól összerakott társaság, és a győzelem a cél.” - mondta Palotás Péter, a MATE Georgikon Campus osztatlan agrármérnök szakos hallgatója. A csapatoknak üsző- és bikajelöltet is választaniuk kellett, ők egyéni feladatokat kaptak. Ilyen volt például a tojásverés, ahol a lehető leggyorsabban kellett tojásfehérjéből habot verni. A Gazdászmaraton azonban elsősorban csapatverseny, ahol egymásért küzdenek a tagok. A feladatok megoldását a főméltóságok bírálták el, akiknek étellel, itallal és hátmasszázzsal is kedveskedtek a hallgatók. Az eseményre évek óta meghívják a mosonmagyaróváriakat is. „A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karáról jöttünk. Mosonmagyaróvár és Keszthely között mindig is jó viszony volt, hiszen egykor a két campus egy egyetem alá tartozott. A hagyományőrzés szempontjából fontosnak tartjuk, hogy a múlt emlékeit őrizzük, és ezt a jó kapcsolatot ápoljuk a keszthelyi barátainkkal.” - tette hozzá Tatai Attila a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar HÖK megbízott részönkormányzati elnöke. A Gazdászmaratonon a hallgatóknak az erejükre, az ügyességükre, és sokszor ennek a kettőnek a kombinációjára is szükségük volt a sikeres feladatteljesítéshez. A vetélkedőbe bevonták az oktatókat is. A program jó alkalom arra, hogy az alsóbb és felsőbb évesek jobban megismerjék egymást, illetve azokat is, akik a katedrán állnak. „Alapvetően a célunk az, hogy az őszi szemeszternek a hétköznapjait egy kicsit színesebbé tegyük, így egy 24 órás vetélkedőt szervezünk a hallgatóknak, ahova természetesen a tanár-diák kapcsolat javítása érdekében a hallgatóinknak be kell vonniuk az oktatóinkat is. Hál’ Istennek az oktatóink is vevők erre, és ez miatt egy sokkal családiasabb légkör alakul ki az órákon is, előadásokon, gyakorlatokon is.” - tájékoztatott Magai Réka, a MATE Georgikon Campus HÖK elnöke. A Gazdászmaraton végén nem csak a Maraton kupát nyeri el a legsikeresebb csapat, hanem megválasztják az Egyetem Bikáját és az Egyetem Üszőjét is. Regman Karola - Keszthelyi TV

Képek