App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Vigyázzunk az őzikékre!

2024. július 5. (péntek)
Vigyázzunk az őzgidákra! Még előfordulhatnak pár hetes egyedek a magas fűben, azonban nagyon fontos, hogy nem szabad hozzájuk érni szabad kézzel. Az idegen szag miatt ugyanis a suta nem foglalkozik többet kicsinyével, így az elpusztul. A mezőgazdaságban dolgozók is ügyelnek a területükre, betakarítás előtt gondosan megfigyelik a helyszínt, hogy ne lapuljon ott állat. Ezen a felhívó videón is jól látszik, hogy az őzgidák a korai szakaszban veszély esetén, illetve, ha anyjuk távol van, meglapulnak a fűben. Az őzek ellési időszaka májusban, illetve június első felében van, így most is lehetnek még párhetes egyedek a biztonságot nyújtó magas növényzetben. Az emberre jellemző, hogy a pici, aranyos állatot meg szeretné simogatni, ettől azonban óva intenek a szakemberek. Az idegen szag miatt ugyanis a suta nem gondozza tovább kicsinyét. „Elkezdődik az, hogy a gida hívja a sutát, felhívja magára a figyelmet és ilyenkor van az, hogy sok gida elveszik ilyenkor, mert a ragadozók, a kóbor kutyák, a róka, az aranysakál ezeket megfogja. Tehát az a kérésünk, hogy ne bántsuk, hagyjuk békén, úgyis a suta vissza fog menni hozzá.” - hívta fel a figyelmet Varga Jenő a Gazdász Vadásztársaság elnöke. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy előfordulhat, hogy útmentén, esetleg szántóföldön vannak a kisgidák. Ebben az esetben sem szabad kézzel megfogni. Gumikesztyű használata ajánlott, de ha nincs kéznél, akkor fűcsomókkal helyezzük biztonságosabb helyre. A mezőgazdasági kaszálási munkák során fokozottan kell ügyelni a fiatal állatokra, erre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is felhívja a figyelmet. A kicsik életük első heteiben minden őket érő hanghatásra, zavarásra ösztönösen lelapulnak, nem mozdulnak, még a hangos munkagépek közeledésére sem. A NAK Zala vármegyei Igazgatósága szerint a gazdák erre fel vannak készülve, fokozott figyelemmel kezdik meg a kaszálási munkákat. „Ugye a modern technika most már itt is óriási dolgokat tud segíteni. Nagyon gyorsan, nagyon hatékonyan. Ugyanis hőkamerás felvételt tud egy drón egy egyszerű drón is már készíteni. És ez alapján be lehet mérni, hogy hol vannak gidák, ki vannak a terület szélére úgymond szállítva, rakva és biztonságban vannak a kaszálástól.” - mondta el Sabján Krisztián a NAK Zala vármegyei elnöke. A vármegyei elnök úgy véli, az elhanyagolt területeknél fordulhat inkább elő probléma, ugyanis a helyreállítást végzők nem biztos, hogy a megfelelő tudással rendelkeznek. Megoldást abban lát, ha működik a megfelelő kommunikáció a gazdálkodók és a vadászok között. Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Képek