App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

VSZK-s siker az OKTV-n

2024. május 3. (péntek)
Országos 4. helyezést ért el az Országos Középiskolai Tanulmány Versenyen magyar nyelvből Lakatos Rudolf, VSZK-s tanuló. A 11.-es diáknak három fordulón kellett számot adnia tudásáról. Az utolsó, szóbeli fordulón 93%-os teljesítményt ért el, csak néhány ponttal maradt le a dobogóról. Nem volt könnyű feladata Lakatos Rudolfnak. Az OKTV első fordulóján írásbeli emelt szintű tananyagból adott számot tudásáról. A második fordulóba egy pályamunkát kellett beküldenie. A 11.-es diák a Megtévesztések, kétértelműségek, manipulációs szándékok nyelvi megjelenései a sajtóban című témát dolgozta ki. „Ugye az OKTV-nek van pályázatos és nem pályázatos része. Ugye a nem pályázatosok azok kétfordulósok, a pályázatosok háromfordulósak. Tulajdonképpen én élveztem. Volt egy időszak, amikor így meginogtam, de végül folytattam. Az utolsó forduló, ami már Pesten volt, az teljes mértékben élmény volt. Úgyhogy tetszett.” A tanulót Novák Katalin készítette fel. Ő javasolta neki, hogy induljon el, mert van hozzá tehetsége. A pedagógus úgy véli, az iskolának is nagy dicsőség, de fontosabb az, hogy a versenyzőnek mennyit jelentett ez az eredmény. „Annyira lekötötte, érdekes volt számára, hogy már, most azt mondom, hogy talán szakot is választott, ami természetesen, hogy változhat még. De mégis adott egy olyan célt, ami nagyon becsülendő az ő esetében is és értékelendő. Változás az életében, mert soha nem gondolta volna, hogy ide eljut. Doktorok, professzorok előtt állta meg a helyét 93%-os szóbeli teljesítménnyel.” Az OKTV-n többnyire gimnazisták vesznek részt, ebben az évben is a VSZK volt az egyetlen technikum, ahonnan indítottak versenyzőt. Az iskolának is nagy öröm, hogy az ő diákjuk érte el ezt a kiváló eredményt. Mint Fisli István igazgató elmondta, a technikumoknál is cél, hogy felkészítsék a diákokat akár felsőoktatási intézményekbe is. „Azt azért tudni kell, hogy olyan nehéz családi körülmények  között él tanulónk, hogy ez plusz érték, azt gondolom, hogy ilyen háttérrel ilyen kimagasló eredményt ért el. És azért is szeretném az iskola szempontjából kiemelni ezt a kiváló eredményt, mert a szakképző iskolákról egyáltalán nem igaz az, hogy csak szakmára készítenek fel.” A tanulóra ösztönzően hatott a verseny. Tervei között szerepel, hogy egyetemre szeretne menni, elsősorban a pszichológia iránt érdeklődik. https://tvkeszthely.hu/news/11321-vszks-siker-az-oktvn

Képek