App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Zala vármegye legjobb borai várják az érdeklődőket Keszthelyen

2024. augusztus 1. (csütörtök)
Zala vármegye borkultúrájának egyik legkiemelkedőbb rendezvénye a Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep, amely minden évben színes programokkal várja a borok és gasztronómia szerelmeseit. Az esemény célja, hogy bemutassa a zalai borvidék kiváló borait. Idén már harminckettedik alkalommal rendezték meg az ünnepet. Felvonulással kezdődött a Zalai Borcégér harminckettedik rendezvénye. A város vezetői, fúvósok, lovasok, a borrendek képviselői és sok érdeklődő kísérte a Fő térről induló menetet. Megálltak az egykori szőlőnemesítő, az örökös nagymester dr. Bakonyi Károly egykori lakóházánál is és koszorúval tisztelegtek emléke előtt. A Balaton partján tömegek várták a menet megérkezését. A borünnep színes, vibráló esemény, amelyet hagyományosan Keszthelyen rendeznek meg. A színpadon borhölgyek, borlovagok gyűrűjében Manninger Jenő polgármester beszédében kiemelte: a rendezvényen kiváló borokkal találkozhat az érdeklődő. "Garantálja, hogy ezekben a napokban, aki kijön ide a Balaton-parti borutcába, a vármegye legismertebb termelőinek top boraival találkozhat" - mondta a polgármester. “Borkultúránk egy meghatározó régiójában vagyunk” - így kezdte beszédét Kovács Róbert, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke. Kiemelte: a Cserszegi Fűszeres ma már hazánk első számú, minőségi fehérbort adó szőlőfajtája. Beszéde végén “Pro Vino Érdemérmet” adott át dr. Müller Róbertnek, aki már közel negyedszázada tagja a borrendek mozgalmának. A nyugalmazott múzeumigazgatót őszintén meglepte a gesztus. Érzéseit így foglalta össze: "Én nagyon szeretem a bort. Sokáig bortermelő is, szőlőtermelő is voltam. A koromnál fogva ma már erről le kellett szoknom, de nagyon örülök annak, hogy a munkásságomat így ismerték el." A harminckettedik Zalai Borcégér rendezvényét dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere nyitotta meg. Rámutatott: napjaink klímaváltozása a bortermelő szakmának sem kedvez, a jövedelmezőség egyre romlik. "Arról mégis kell tudni, hogy mi, szőlősgazdák ezt nagyon is érezzük. Mellette itt van most ez a nagyfokú légköri aszály, ami sanyargatja szegényt, és mint mindenre a termésével, a hozamával felel, és az nekünk nem a legjobb" - tette hozzá a nagymester. A borutcában baráti társaságok, családok kóstolták az idei kínálatot. A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a legjobb borokat ízlelhessék meg a borkedvelők. Pozsegovics Gyula is ismerősei körében kóstolt: "Mi össze szoktunk jönni minden borfesztiválra, ez a társaság lényegében. Az olaszrizling, ami nagyon ízlik nekünk, meg most a Csabagyöngye, az egy nagyon finom bor, azt kóstolgatjuk." A programsorozat középpontjában a helyi borok állnak. Tizennégy borászat kínálatát lehet megkóstolni a rendezvényen. "Főleg fehérborokkal foglalkozunk. Készítünk olaszrizlinget, szürkebarátot, cserszegi fűszerest, és van egy birtok cuvée-nk, egy házasításunk. Úgyhogy bizakodva várjuk a következő napokat" - így vélekedett a Kiglics családi borműhely egyik tulajdonosa, Jászberényi Dániel. A rendezvényt a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár szervezte. Idén is rengeteg kísérőprogram várja az érdeklődőket. Stadler Tímea Kinga, a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója a programokat emelte ki: "A fellépőink között öt napon keresztül [lesz] a gyerekműsortól elkezdve a jazzmuzsikáig. De határon túlról hívtuk meg például a Heveder bandát, akik bejárták az Óperenciás-tengert, tengeren innen és túl, úgyhogy ők kimondottan a népzene kedvelőit fogják szórakoztatni. Lesz minden este utcabál, lesz DJ kavalkád." A harminckettedik Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep vasárnap este zárja kapuit. Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

Képek