App Store Google play
Logo HorizontalWoltLogo

Hírek

Zalai Vármegyei Prima Díj: keszthelyi jelöltekre is lehet voksolni

2024. október 16. (szerda)
Keszthelyi jelöltjei is vannak a Zalai Vármegyei Prima Díjnak. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége minden évben, minden vármegyében elismeri a kultúra, a tudomány, a sport kiválóságait. Zalában 18. alkalommal adják át az elismeréseket. A Prima díjak mellett az év zalai vállalkozóit is díjazzák. A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A mozgalmat Demján Sándor nagyvállalkozó indította útjára 2003-ban. Az országos eseményhez később a megyék is csatlakoztak. „2005-től, 2006-tól – megyefüggően - egyébként Zala 2005-től megtartotta a vármegyei Prímákat, most 18. alkalommal kerülnek ezek megrendezésre Zalában, ahol 10 kategóriában kerülnek jelölésre a Prima-jelöltek és ezekből fogja az elnökség kiválasztani azt a hármat, aki a Prima díjra is méltó lesz ebben az évben” - nyilatkozta Balogh Ádám, a VOSZ Zala Vármegyei Szervezetének elnöke. A közönség 50 főt javasolt a zalai elnökségnek. Közülük választották ki a tíz jelöltet. A várományosok közt hárman Keszthelyhez, vagy annak térségéhez szorosan kötődnek. Dr. Petánovics Katalin, a Balatoni Múzeum nyugalmazott néprajzkutatója a magyar népművészet és közművelődés kategória jelöltje. A keszthelyi születésű, Reziből származó Illés Fanni paralimpiai bajnok úszó is jelölt a Zalai Prima Díjra. Építészet kategóriában Kerner Gábor kapott jelöltséget, a műemlékvédelmi szakmérnök a Keszthelyi Városvédő Egyesület elnöke. Az elnökség közönségdíjat is kioszt. Hétfőtől online lehet már voksolni. A jelöltek közt egyébként még orvos, irodalmár, fotóriporter, pedagógus és művészek vannak. „Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy a zala.vosz.hu weboldalon felkeresse a szavazásnak a linkjét és megtegye jelölését, szavazatát a tíz közül valakire. Nagyon fontos itt kiemelni, hogy egy visszaigazoló e-mail fog erről érkezni, a szavazás úgy válik érvényessé, ha ezt a visszaigazoló e-mailben a linkre kattint a kedves szavazó” - tette hozzá Balogh Ádám. A vármegyei Prima díjakat és a Vármegyei Év Vállalkozója díjakat szombaton a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban adják át. Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Képek